Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 2. szám - Sarkadi Nagy János: Megjegyzések az új tanterv nevelési céljához

80 Sarkadi Nagy János : Megjegyzések az új tanterv nevelési céljához.

deket adták.1 Ha a fejlődési folyamat befejeződött, vagyis megtörtént a teljes egybeolvadás, akkor a nemzet és faj fogalom eggyé vált ; ilyen pl. az olasz és német. Másutt ez még csak a hasonulás állapotában van. Itt még csak a nemzeti célkitűzésben kívánhatunk egységet, aminek megvalósulása az egységes nemzeti szellemet eredményezi, hogy így végül elkövetkezhessék a nemzet és faj azonossága.

Mi magyarok még e második, tehát asszimilációs állapotban vagyunk. A nélkül természetesen, hogy az különbséget jelentene közöttünk magyar érzés tekintetében, gondoljunk a sok, még első generációban magyar honfitársunkra, akik tökéletes jó magyar érzésük mellett is lelkűk mélyén és öntudatlanul sokszor más mentalitást mutatnak éppen eredeti fajiságuk miatt, mint a vérszerinti magyarok. (Egy szóval sem mondom, hogy jobb és nemesebb a fajmagyarnak látszó mentalitás.) Elég talán itt hivatkozni Szekfű Gyula : „Három nemzedékiére ; ő ugyanis mai helyzetünket éppen ezen erjedési állapotunkkal magyarázza. Egy más kérdés vizsgálatával kapcsolatban ugyanezt állapítja meg Ottlik László, akinek cikkére még többször fogok hivatkozni. „Ez a modern polgári értelmiség pedig Magyarországon túlnyomó részben idegen eredetű.“1 2 Nemcsak az utóbbi évtizedek igazolják e megállapítás igazságát, hanem a jelen is. Ki állíthatja, hogy a városi és falusi lakosság között csak osztály és műveltségbeli különbség van, nem pedig világnézeti és ethnikai különbség is? Vagy hasonlóan gondolkozik pl. a dunántúli és tiszántúli parasztság? Ugy-e nem; éppen különböző faji összetételénél fogva. Nem ezen különböző fajiságból magyarázható-e irodalmunknak bizonyos patriotizmusa. Ügy értem ezt, hogy legnagyobb íróink akkor alkotják legmagyarabb, mégis legművészibb munkáikat, amikor szülőföldjükről írnak. (Ne feledjük, hogy a patria szó ifj. Pliniusnál már szülőföldet jelent; így joggal használtam a fenti kifejezést.) Nem szólva itt Arany, Petőfi alföldi embereiről, tájleírásairól, gondoljunk Mikszáth felvidéki alakjaira, Móricz telivér magyar parasztjaira, Tamási, Nyíró székelyeire, Herczegnek a fajtól elszakadt közép és felső osztálybeli személyeire. Ez sokszor egész a provinciálizmusig jut Móra és Tömörkény írásaiban. Mind más és más lelkűek ezek és mégis mind magyarok. (E megkülönböztetés nem azonos az irodalomtörténetben újabban felbukkanó dunántúli és tiszántúli megkülönböztetéssel, mert azt kultúrhatással magyarázzák, itt pedig fajiság szerint tétetik különbség.) De éppen ezek miatt a mai magyar nemzet fajiságának vonásait nehéz lenne egységbe hozni és faji alapon állapítani meg a nemzetnevelés feltételeit, mint a hitlerizmus teszi.

Ha tehát a faji vonások még nem egyforma átütő erejűek a

1 Lásd : ifj. Csepregi Horváth János : Assimilatio. Társadalomtudomány. 1935. 2—3.

2 Pax Hungarica. Magyar Szemle. 1934. XXII. 3.