Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 2. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Luther szelleme az iskolai nevelésben
Belohorszky Ferenc : Luther szelleme az iskolai nevelésben.63 még mindig. A klasszikus nyelvek tanítása és általában minden tantárgyé a műveltségi szempontok alkalmazása szempontjából, de csakis mint szintétikus egység válhatik ma is nevelő-tényezővé, s csakis mint ilyen nélkülözhetetlen az egyén és a köz nevelése szempontjából. A műveltség nagy értékeit megkedveltetni kell, élettel átitatni, nem ezektől elriasztani az ifjúságot a módszer és gyötrő formalizmus értelmében. Általában Luther az iskolákat egész modern szemszögből nézi és látja : ,,A világnak a maga világi rendje külső fenntartása végett — írja —- szüksége van derék és ügyes férfiakra és asszonyokra, hogy a férfiak jól kormányozhassák a világot, a népet, az asszonyok rendben tartsák a házat, gyermekeket, cselédséget. Igen, ilyen férfiaknak kell lenniük a gyermekekből, ilyen asszonyoknak a leányokból. Éppen azért meg kell cselekedni, hogy a fiúk és leányok arra jól megtaníttassanak és felneveltessenek.“ Azaz Luther a gyakorlati életet sohasem téveszti szem elől az iskolai nevelésben, s átitatja egész nevelési elgondolását azzal a tudattal, hogy egyedül az életre való nevelésnek van értelme. „Mert hiába tanulták a fiúk 20—30 évig Donatust és Alexandert, mégsem tudtak semmit — írja —, ma egész más világot élünk, más annak folyása.“ Mintha csak ma hallanók ezeket a szavakat is, csak Donatus és Alexander helyett mondhatnánk más hasonló sok felesleget, amit nevelési szempontból nem igen vagy csak kevéssé értékesíthetünk, s csak mint feles ballasztot akasztunk a tanulók ismeretkörébe. A lutheri szellem tehát meglátja az élet problémáit, s az iskolát az egész élettel összhangba hozza, amivel nem fogja az ideális elgondolásokat sem aláásni, sőt ellenkezőleg : csak valóraváltani! Hogy Luther pedig a mai értelemben vett cselekvő iskolának I híve volt, azt is megtaláljuk írásában : „a gyermekeket úgy kell tanítani, hogy kedvvel és játszva tanuljanak akár nyelveket, akár más művészeteket, históriákat“ — írja, s alapos, ösztönös gyermeklélekismeretről tesz tanúságot, amikor kijelenti : „az ifjúságnak szükséges, hogy mozogjon és ugráljon, vagy akármilyen módon eltöltse az időt a maga kedve szerint, s nem is volna célszerű, ha ebben megakadályoznánk őket. Miért ne állíthatnánk számára hát olyan iskolákat is, miért ne vezetnők be őket olyan művészetekbe, amelyek a gyermek kedélyét és játékos kedvét is kielégíthetnék?“ És itt a művészetek tanítása és kedélynevelés terén elsőrangú szerepet biztosít az éneknek, a zenének, ennek a nálunk középiskolában eddig oly merően elhanyagolt fontos nevelőeszköznek. Rendkívül lényegesnek tekinti, hogy könyvtárakat állítsanak fel, amik a mai értelemben az iskolai olvasótermek és könyvtárak alapos és tervszerű kiépítését célozzák a nevelésnél a lutheri szellem megvalósítása érdekében. Mindezt egybevetve : a műveltség minden belső és külső eszközének keresztyéni értelemben vett lényeges alkotó elemét az evangélikus iskoláinknak érvényesíteniük kell, mert egyedül ezek az eszközök valósíthatják meg azt is, hogy Luther szellemében nevelhessünk.