Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 10. szám - Egyházi és iskolai hírek

430 Egyházi és iskolai hírek. és nem is sikerül egy-egy osztály kutató szemei elől elbújni, hanem ismerje be tévedését. Egy-egy ilyen szubjektív megnyilatkozás megfelelő példaadás, hogy adott esetben a tanuló sem fog folyamodni hazugsághoz. A fent hangoztatott kifogások inkább a módszerre és a probléma fel­dolgozására vonatkoznak. Ezen kisebb fogyatkozások nem rontják le Harsányi István úttörő, kezdeményező munkájának jelentőségét. A probléma olyan fontos minden nevelő számára, hogy csak elismerés illetheti a szerzőt, ki nagy bátorsággal és lendülettel vágott neki e rendkívül szövevényes nevelési kérdés tanulmányozásának. Nagy tanulságot nyújtanak az élményszerű kér­dések, melyeken át ifjú lelkek rejtett világának egy-egy pontjára nyerhetünk bepillantást. Az emberi lélek oly mély titkokat rejteget, benne oly sejtelmes erők húzódnak meg, hogy minden feltárulás kinyilatkoztatás erejével hat. Debrecen. Kónya József. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HÍREK A Tiszántúli Református Egyházkerület szavazatbontó bizottsága 1936 november hó 9-én, hétfőn d. u. báró Vay László főgondnok elnöklésével felbontotta a püspökválasztás során az illetékes egyházak presbitériumai­tól beérkezett szavazatokat. A szavazatok összeszámlálása után a bizottság h'vatalosan megállapította, hogy a beküldött 786 érvényes szavazat közül 647 esett Makláry Károly addigi egyházkerületi főjegyzőre, ennélfogva a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökévé Makláry Károly válasz­tatott meg, akinek ünnepélyes püspöki beiktatása a december 16-án tar­tandó egyházkerületi közgyűlésen fog megtörténni. A megválasztott új püspök előtt a Debreceni Református Kollégium tanári testületének hatal­mas küldöttsége november hó 10-én, kedden délben tisztelgett, amikor is a Kollégium közös tanári kara nevében dr. Kállay Kálmán kollégiumi igazgató üdvözölte a püspök urat szívből fakadó beszédben. A püspök úr mélységes meghatódottsággal fogadta a kollégiumi tanárok őszinte tisztelet­­adását, és jóságos szeretettől áthatott gyönyörű válaszában keblére ölelte a Kollégium tanári testületéit, mint legközelebbi munkatársait és ünnepé­lyes ígéretet tett arra, hogy a debreceni Kollégium összes szellemi és anyagi érdekeit lelkének minden erejével támogatni fogja. Az Evangélikus Tanáregyesület október 27-én választmányi ülést tartott. Ezen dr. Domanovszky Sándor elnöklete alatt elfogadta a Protestáns Tanügyi Szemle szerkesztőbizottságának szabályzatát, megtárgyalta Kilczer Gyula előadásában az új állami tanügyi rendeletekkel kapcsolatos kérdéseket, s felterjesztést határozott el ez ügyben ; örömmel vette végül tudomásul Ruzicska László bejelentését az Ifjú Éveknek a tanáregyesület kezelésében eltelt első évéről a beszámolót, mely nagyarányú fejlődésre mutatott rá. A választmányi ülés után a mennyiségtan-természettudományi szakosztályon Renner János elnöklete alatt Ambrózy Géza az új mennyiségtani tantervvel foglalkozott. A humanisztikus szakosztályon dr. Szigethy Lajos elnöklete alatt Rezessy Zoltán a történelemtanítás kérdéseiről, dr. Zelenka Margit „Nyelv­tisztító munka az iskolában“ címen adott elő. Mind a három helyen igen szép számban jelentek meg a tagok, s ez bizonyította a felmerült kérdések fontos­ságát, s a két szakosztály életrevalóságát is. Az Országos Református Tanáregyesület választmánya 1936 november hó 7-én Debrecenben a református gimnázium tanácstermében gyűlést tartott, mely az 1935 : VI. te. Végrehajtási Utasításának egyházi önkormányzatunkra sérelmes pontjaira vonatkozó és az egyes tanári testületektől bekért észre­vételeket, megjegyzéseket és hozzászólásokat tárgyalta meg. A megbeszélés alapján egy memorandumot terjesztett fel az Egyetemes Konvent elnök-Makláry Károly püspökké választása.

Next

/
Thumbnails
Contents