Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Dr. Belohorszky Ferenc: Diákok a középiskoláról
Dr. Belohorszkf) Ferenc : Diákok a középiskoláról. 417 nik, hogy egy középiskolát végzett emberhez, aki falun él, elmegy egy paraszt, hogy megkére, állítson ki neki egy váltót. Bizony szégyenkezve kell bevallania, hogy ő sem tudja.“ Telje sen egyöntetűen vallják a testnevelés fontosságát. Hiszik, nagyon jól érzik és tudják, hogy a testnevelés nagyon lényeges tárgy a középiskolában, hogy arra nagy szüksége van minden embernek, s ezért egyöntetűen a testnevelés óráinak szaporítását helyesléssel veszik tudomásul. „Erre ma, amikor minden oldalról ellenségekkel vagyunk körülvéve, bizony nagy szükség van. Nem mindegy az, hogy testileg jól fejlett nemzedékek állanak-e őrt a magyar haza védelmében, vagy pedig sem.“ Az egyes tantárgyak sikeres és eredményes tanításának főfeltételéül, mint már említettem a tanár és tanítvány közti jóviszonyt jelölik meg a tanulók. „Ez a viszony ne legyen a hatalmasabb félnek leereszkedése a gyengébbhez, hanem a kölcsönös megbecsülés alapján álló szeretetbeli kapcsolat“ írja az egyik tanuló őszintén, s hozzáteszi : „legyen tanuló és tanár között lelki összhang, ne tekintsen úgy rá, mint akit az iskola ítélőbírónak rendelt föléje, hanem, mint szerető és gondozó atyjára, aki mindig segíteni és gyámolítani igyekezik tanítványát“. Más pedig részletesen kifejti, hogy „a tanár ne legyen rideg, s ne mérföldkövek válasszák el a tanulótól, hanem igyekezzék lehajolni a zsenge palántákhoz, mert ezzel megszünteti azt a ’elki defektust, ami sokszor épp a ridegség következtében lép fel. Csak így láthatja majd a diák „a vezetőt tanárában, s nem a szigorúság és rideg tárgyilagosság megtestesülését, ami a jó bírónak feltétlen kelléke lehet, de nem a jó pedagógusnak“ — fejezi be az egyik vélekedését a tanár és tanítvány közti viszonyról. Látjuk tehát, hogy a sorok között nemcsak ténymegállapítások vannak, hanem sokhelyütt kritika is, ami azonban sohasem tekintélysértő, vagy teljesen egyoldalú. Nyitott szemmel állnak a jelenségek előtt, s ezek a jelenségek nem késztetik őket hallgatásra, aminek szerény nézetem szerint csakis örülni lehet. Hogy pedig mennyire megfontoltak, s minő határozottak véleményadásukban, azt legjobban az mutatja, hogy jól ismerik és tudják azokat a gyökereket, amelyek az új rendszerű nevelés kifejlődésének bizonyos szempontú akadályai. A nemzedéki ellentétekre hivatkoznak többízben is, amelyek mindig voltak, de soha olyan mélyek talán, soha olyan határozottan erősek minden oldalon nem voltak, mint éppen napjainkban. „Az ötven, hatvanéves nemzedék nem tudja belátni, hogy a mai társadalom merőben más, mint a régi. Ez okozza, hogy a latint ma is még heti 42 órában tanítják a nyolc osztályban, míg a magyart csak 31 órában. Nem is beszélve arról, hogy a modern nyelveket a legutóbbi időben a reálgimnáziumokban is csak 2Q—25 órában tanították.“ Mélyebben lát egy másik, amikor a következőket írja: „Az iskola bizonyos szempontból a fiatalok és öregek tükörképe. A fiatalságban szunnyadó erők vannak, amelyek levezetésre várnak. Azt szokták mondani, hogy az ifjú friss, tettrekész, ellentét3
