Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 8-9. szám - Kónya Sándor: Az Országos Református Tanáregyesület XXX. rendes közgyűlése

Konya Sándor : Az Országos Református Tanáregyesület XXX. közgyűlése. hanem a helyes vagy helytelen irányba tévedt korszellem egyes jelenségeire is. Ha külső jelei szerint nem is, belső feszültsége alapján ezt a megállapítást lehetett tenni a 35 évvel ezelőtt Karcagon tiszán­túliból országossá alakult Református Tanáregyesület ezévi 30. közgyűléséről is, amelyet szept. 25—26. napjain ismét a Nagykunság régi székvárosa és a harmadfélszázéves Nagykun-gimnázium szék­helye látott szívesen falai között. A szép, híres nagykun várost egész nyáron különös szeretet, melegség és lelkesedés fogta el a nagy­szerű vendégszeretet megbizonyítására és a nagytekintélyű egyesület méltó fogadására. Bár az augusztus végére tervezett gyűlés meg­tartását Baltazár püspök halála távolabbi időre kényszerítette ; bár az iskolákban a tanítás teljes erővel folyt, és bár a közgyűlést nem középponti fekvésű városban tartották : az ország minden közép­fokú iskolájából mégis 160-nál többen jelentek meg azon. Nagy öröm­mel fogadta a résztvevőket nemcsak a város minden lakosa, hanem az ég és időjárás is, mert a régóta tartó esőtlenséget és nagy port jó eső szüntette meg a nélkül, hogy a kellemes, enyhe nyárvégi hő­mérsékletet lerontotta volna. A találkozás örömeinek a kifejezése után sűrű kisebb-nagyobb csoportok keletkeztek, mindenütt élénken tárgyalva a politikai, a világjelenségeket. Sok csoport egy-egy kis igazi módszeres értekez­let, bizalmas kis gyűlés volt, amelyen a legmeghittebb, őszinte, fesz­telen megbeszélések folytak a mindenkit legközelebb érdeklő szak­kérdésekről. De mindenkit foglalkoztatott a tanárság nyugalmát nagy mértékben megzavaró Utasítások kérdése is. Este a szakosztá­lyok kebelében folytak előadások, megvitatások a tanítás és nevelés korszerű kérdéseiről és feladatairól. Majd ismerkedési vacsora volt, amelyen Karcag értelmisége is majdnem teljes számban résztvett, közöttük sok szép leány és asszony. A közgyűlés napján a választmányi ülést istentisztelet követte a szép nagy templomban, amelynek belseje nemcsak hatalmas ter­jedelménél, hanem építészetileg is művészi szépségénél fogva meg­érdemli turisták, kirándulók és arrajárók figyelmét. Szombathy István lelkész Máté 5, 13—16 alapján: Ti vagytok a földnek savai. .., a köré a gondolat köré fonta imáját, hogy ,,a magyarság, a református egyház jövendő vezetői lelkének, szívének a kirfomálásában milyen nagy feladat és különösen milyen nagy felelősség vár a tanárságra a világnak és világnézetek mai gigászi harcában, a mai rettenetes nagy vajúdásban, ez új tohuvabohuban, melynek mindenkit megülő sötét homályáról azt sem tudjuk, hogy a virradat derengését-é, vagy az éjtszaka leszállását várjuk benne“. A tulajdonképpeni közgyűlés 10 órakor kezdődött a városháza szép közgyűlési termében. Vitéz dr. Bessenyei Lajos országos elnök megnyitó szavai után a megjelentek felállva mély megilletődéssel hallgatták az elnök kegyeletes megemlékező szavait: ,,1936 augusztus 25-én meghalt dr. Baltazár Dezső püspök, a Református Zsinat

Next

/
Thumbnails
Contents