Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 1. szám - Borotvás-Nagy Sándor: Az elagott érettségi
Borotvás-Nagy Sándor: Az elaggott érettségi. 29 és főiskolai felvételi vizsga. Ha kiküszöbölik azt a veszélyt, hogy az egy helyre tömörített tömegektől beözönlő vizsgadíj egy kis körre szorítkozó rend tagjait juttasson méltánytalan kisajátított anyagi többlethez, akkor nézetem szerint ez a megoldás biztosítja a legszigorúbb vesztegzárral a tehetségek kiválasztását s az érdemes vezető középosztály kitenyésztését. Az ilyen vizsga természetesen versenyvizsga jellegű, s rendszere már eleve megsemmisít minden görbe úton szerzett előnyt, kizár csempészést, puskázást, közbenjárást, elsorvaszt sok bájos diákromantikát, zsemlébe vagy szoknyába rejtett cédulát, és megöli az összefoglaló mellékkérdések, dióhéj képlettárak, tartalmi kompendiumok virágzó irodalmát. Ki lehet számítani, mint pl. a Ludovikán vagy a püspöki szemináriumokban, hogy hány jelöltet kell felvenni az utánpótlásra. A további egészséges verseny biztosítására még hozzá lehet venni bizonyos többletet, s kimondani, hogy ez a kar pl. 60 fölvételre nyit versenyvizsgát. Ha pályázik pl. 100, egész bizonyos, hogy olyan vizsgánál, ahol a jövendő kenyérre megy a játék, maguk a jelöltek fogják egymást a legjobban ellenőrizni,s ők maguk irtanak ki, tesznek lehetetlenné minden szabálytalanságot. A francia közéletben minden így megy. Saint-Cyr vezérkari iskolájától kezdve a belügyminisztériumi állások betöltésénél vagy a Banque de France hivatalnoki karába való bejutásnál minden versenyvizsgán dől el, s nem véletlen, hogy a francia nép jobban magáénak érzi a hadsereget, vagy a közigazgatást, vagy akár magát az államot is, mint a magyar. Ha azonban a középfokú iskolák a felsőfokú oktatás tipizált felvételi vizsgáira készítenének elő, akkor úgy az anyagot, mint a módszert ehhez a szemponthoz kellene mérni. Nem lehetne sem véletlen szerencse, sem tanári szeszély vak játékára bízni a sikert, aminek nálunk főkép az egyetemi vizsgáknál még ma is kedvelt és tág tere nyílik, hanem szigorúan, szinte pontról-pontra körvonalozni kellene, hogy mi a vizsgák anyaga. Ismerem az angol vizsgáztató testületek szillabusait. Ezek részletesen taglalják a vizsgaanyagot és körülhatárolják, hogy mit lehet kérdezni, tehát negative azt is, hogy mit tilos. Nem is az anyag terjedelme dönti el a tehetséget, hanem a szabott anyag bármely közkeletű kérdésére adott felelet minősége. Ha belőle intelligencia sugárzik, többet ér az minden beemlézett anyagrengetegnél. Igaz, hogy szabott anyag és standard, központilag megállapított kérdések mellett sokkal szűkebb térre korlátozódik a tanár egyéni anyagkiválasztása, feldolgozásának sajátos zamata is általánossággokba olvad, de a vizsga minden városban és minden bizottság előtt olyan szabványos s egyforma lesz, mint egy-egy hadsereg vezénylete, vagy a mise az egész földkerekségen. így senkit sem érhet sem meglepetés, sem gáncs. A standard anyaghoz kell idomulni a lerövidített tankönyveknek is. Köztudomású, hogy a mai túlburjánzó tankönyvirodalom már nem célszerűségre, hanem kilóra megy, s hogy a társszerzőkkel
