Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 8-9. szám - Dr. Vetéssy Géza: Az egységes iskolareform és a gyermek
Dr. Vetéssy Géza : Az egységes iskolareform és a gyermek.345 Ebben a munkában tekintettel kell lennünk a gyermeklélektan eredményeire is. A tanításnak úgy az elemi, mint a középiskolában a gyermeki lélek fejlettségi fokához kell alkalmazkodnia. Ezért igyekszik a népiskola tanításában a gyermek lelkének megfelelő gyermekszerü, játékszerü lenni, figyelembevéve 6—9 éves gyermek lelki tulajdonságait, a játék után való vágyakozását. Változás áll azonban be a gyermekkor 9—12 éves szakaszában, tehát a középiskolába való átlépés első éveiben. Ekkor kezd a gyermek szellemi képessége fejlődni. Öntudata kezd kibontakozni, ismeretkörét tudatosan tágítani vágyik, nem nyugszik bele a mesékbe, érdeklik a dolgok mozgató rugói. A „miért?“ gondolata előtérbe lép gondolkozásában. Kutatja az okokat, s aki ebben segítségére siet, abban gyermeki lelke egész ragaszkodásával bízik. Lelke formálható s nevelői ráhatásokra nagyon érzékeny. A középiskolának kezdetben erre a fejlődési fokra kell tekintettel lenni, s akkor munkája eredményes lesz, mert nem fog ellentétben állni a gyermek természetes lelki fejlődésével. Aki így közelről vizsgálja a gyermek kedély világának változásait, annak feltétlenül észre kell vennie, hogy milyen nagymérvű visszahatásokat válthat ki a gyermek leikéből az a sok újdonság, változás és szokatlanság — éppen az átmenetben szükséges folyamatosság hiánya következtében —amely a középiskolába való lépés pillanatában a gyermek lelkét éri. Egy egész új világ tárul itt a gyermek érzékeny s az új benyomásokra erősen reagáló lelke elé. Az elemi iskola megszokott termei helyett teljesen idegen, nagyobb, új épületbe lép a 10 éves kisgyermek. Nemcsak az épület más, mások a lakói is. Több éven át megszokott és megszeretett, s őt is szerető tanítója helyett idegen tanárokkal találja magát szemben, a víg játszótársak helyén pedig idegen, sokszor fölényes nagy diákokat talál. Mások a közvetlen osztálytársai is, s igen sokszor más városba is kerül, s így nincs egyetlen kis barátja sem. Még talán a mellette helyet foglaló, s őt, a kis falusi iskolából érkező egyszerű kis földműves fiát bizonyos idegenkedéssel fogadó elkényesztetett úrficskával össze sem ismerkedett, mikor belép egy előtte még ismeretlen új hatalmasság, a „számtan tanár úr !“, a következő órán a „magyar tanár úr“, majd sorban a többiek, s felhangzik a jól megszokott becéző Pistuka !, Józsika ! helyett a szigorú, szokatlan, szinte ismeretlen „Garaczi István“ és „Szappanos József“ megszólítás. Telnek a napok, s a félelmetes tanár úr kezében feltűnik a notesz, s belekerül abba felelésének érdemjegye. Azé a felelésé, amelyet a megszokott iskolában való tanulás helyett otthon sok sírás és keserves izzadás után tanult meg a neki szokatlan könyvhalmaz valamelyikéből, hogy számot adhasson otthoni munkájáról, melyhez ugyancsak nem nagyon szokott hozzá. A mindentudó s egységes módszerrel tanító tanító úr helyén most a más-más módszerrel tanító szaktanár ül, aki az esetleges másfajta bánásmódjával félelmet kelt a gyermekben, s ennek
