Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 8-9. szám - Dr. Vetéssy Géza: Az egységes iskolareform és a gyermek
342 Dr. Veléssy Géza : Az egységes iskolareform és a gyermek. A felsorolt jó lelkitulajdonság mellett, aminek kétségtelenül sok hasznát veszi a középiskolai tanár és nagy lelki gyönyörűségére is szolgál, azonban van egy nem elhanyagolandó szempont is, a gyermek által hozott tárgyi ismeret, amelyhez neki kapcsolódnia kellr vagy sok esetben — sajnos — teljesen elölről kell kezdenie azoknak a gyűjtését és tudatosítását. A népiskolából hozott ismeretanyag figyelembevevése s annak tudatos fejlesztése mellett a gyermek lelkifejlődése szempontjából nagyon figyelemreméltó szempont a népiskolai és a középiskolai tanítás és tanulás módszere között levő különbség is, ami súlyos feladat elé állítja a gyermeket. Hogyan tanult a népiskolában és hogyan tanul a középiskolában ? Lássuk mindjárt a Népisk. Utasításokat : ,,A legsúlyosabb feladatokat rója a tanítóra az egész methódika legfőbb elve, az, hogy a gyermeket szellemi önmunkásságra szoktassuk... Ez kizárja, hogy az ismereteket készen adjuk át növendékeinknek. Nekik maguknak kell dolgozniok, hogy megszerezzék azokat... A tanulás alkalmával a tanítónak és tanulónak mintegy együtt kell keresniük az igazságot ... az egész osztálynak részt kell vennie ebben a munkában... Természetesen vannak dolgok, amelyeket a gyermek ki nem találhat, melyeket közölni kell vele és jól emlékezetébe vésetni... Semmiesetre sem szabad azonban arra törekednünk, hogy az emlékezetet túlságosan fejlesszük, a gondolkodás rovására.“ (Népisk. Ut. 107— 108. oldal.) Az itt hangsúlyozott elvek a munkáltató oktatás alapelveik, szemben a régi előadó és kérdező módszerrel. Ez az újfajta tanítási mód már belátja azt, hogy a gyermeket nem lehet tétlenségre kárhoztatni, mert a gyermek tevékeny lény és ezt az alkotási vágyát ki kell elégíteni, ébren kell tartani s az ismeretszerzés céljaira produktív erővé kell átalakítani. Az öntevékenység útján önállóságra akar nevelni, s azt akarja elérni, hogy a gyermek ne kényszerből dolgozzék, hanem saját ösztönéből, s belső cselekvési vágyától vezéreltetve. A népiskolában az ilyen tanítás mellett a gyermekek viszik a szót, kérdeznek, sőt felelgetnek is egymásnak, előadják élményeiket, tapasztalataikat. így a tanítás alakja tulajdonképpen természetes beszélgetés. Ennek az új tanítási elvnek az alkalmazása folytán megváltoztatja az eddigi ,,fegyelemről“ való felfogást. A gyermekek itt sem ülnek mozdulatlanul és karba kulcsolt kezekkel. A munka lázában felszabadulnak azoktól a gátlásoktól, amelyek a munkában hátráltatták. De a gátlásoknak ezzel a felszabadulásával együtt felszabadul a gyermek természetes humora, játékos kedve, keze-lába mozog a padban, gyakrabban feláll és kérdez, s ez meglazítja a fegyelmet. Ez azonban még nem fegyelmezetlenség, ez a munka zaja, a jókedvvel végzett munka pezsgése, s belőle csak a munka tempója hangzik ki, ha nem megyünk túlzásba. Ez a „fegyelmezetlenség“ különbözik attól a tudatos rendzavarástól, mely a közös munka alól való ki
