Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 6. szám - Egyházi és iskolai hírek
280 Egyházi és iskolai2/iírek. pedig a még akkor nagy terjedelmű tiszai ev. egyházkerület püspöke lett. , Áldásos működését, melyet ebben a minőségben mind a mai napig kifejtett, < alig lehet megfelelő szavakkal méltatnunk. Ezen a helyen, ahol protestáns , ifjúságunk nevelésének korszerű kérdéseivel foglalkozunk, elsősorban arra ■ a soha el nem lankadó, fáradhatatlan irányításra kell rámutatnunk, mellyel a vezetése alatt álló iskolákat a nemzeti és valláserkölcsi nevelés terén az elsők . közé tudta emelni. Munkásságának méltó jutalma volt, mikor 1935-ben ’ a Kormányzó Ür Őfőméltósága a m. kir. I. o. érdemkereszttel tüntette ki. Ünneplése méltó volt a nagy ember nagyjelentőségű munnásságához, , amennyiben a magyarországi protestáns egyházak ritka és nagyméretű t találkozása volt. Pénteken, május 15-én délután a Városi Színházban a főhatósága alatt álló iskolák, a nyíregyházi fiú- és leánygimnáziumi, valamint a miskolci tanítóképző és jogakadémia ünnepi díszelőadást rendeztek számos előkelőség jelenlétében, utána pedig a gimnázium rendezett színpompás fákylásmenetet, amikor is dr. Vietórisz József főigazgató, a Kossuth-gimnázium felügyelője köszöntötte az ősz püspököt éppenúgy, mint 25 évvel ezelőtt, püspökké választása alkalmából. Este az evangélikus nőegylet ünnepi szeretetvacsorát rendezett. 16-án ünnepi istentisztelet és díszközgyűlés volt, melyeknek szónokai Duszik Lajos miskolci esperes és dr. Zsedényi Béla jogakadémiai tanár, egyházkerületi főjegyző voltak. Ott találtuk mind a négy evangélikus, két református püspököt, valamint dr. Soltész Elemér prot. tábori püspököt is. Ezenkívül a tiszai ev. egyházkerületből, valamint más ev. és református egyházkerületekből, sőt az integer tiszai egyházkerületnek jelenleg elszakított részéből, a Felvidékről és Erdélyből is együttvéve mintegy ötven evangélikus és református lelkész sereglett az ünnepségekre. A m. kir. kormány képviseletében dr. Tasnádi Nagy András államtitkár vett részt az ünnepségen. Megjelentek ezenkívül D. báró Radvánszky Albert, a magyar ev. egyház egyetemes felügyelője, Mesterházy Ernő, homrogdi Lichtentstein László ny. főispán, egyházkerületi felügyelők, farkasfalvi Farkas Géza református egyházkerületi főgondnok s az állami és egyházi élet számos kiválósága. Nyíregyháza. Dr. Sziklay László. Az Országos Evangélikus Tanáregyesület április 6-án tartotta közgyűlését Budapesten. Kemény Lajos esperes imája után Dr. Domanovszky Sándor elnök nyitotta meg az ülést. Danhauser László, budapesti vallástanár Az ifjúság fájó sebei címen adott elő; Dr. Losonczi Zoltán titkári és Kilczer Gyula pénztári jelentése adott számot az év munkájáról. A közgyűlés után a mennyiségtan-természettudományi szakosztály ülésezett. Renner János elnöki megnyitása, majd Levins Ernő és Vermes Miklós, budapesti tanárok adtak elő bemutatásokkal a Kerr-féle jelenség (tekintettel a hangosfilmre) címen. A gyűlésen megjelent Dr. Kovács Sándor püspök, s a testvér református tanáregyesületet Dr. Bessenyei Lajos főigazgató-elnök képviselte. Középiskolai kérdések a szegedi tankerület középiskolai igazgatóinak értekezletén. (Szeged, 1936.) A szegedi tankerület középiskolai igazgatóit folyó évi március hó 23—-24-én értekezletre hívta össze ár. Kisparti János főigazgató. Az értekezlet tárgysorozatán szereplő kérdéseket a tankerület középiskolái már előzetesen egy-egy tanár írásbeli előterjesztése alapján, rendkívüli értekezleten megvitatták, úgyhogy az igazgatói értekezleten elhangzott előadások már ezen előterjesztéseket és hozzászólásokat tartalmazó jegyzőkönyvek figyelembevételével és feldolgozásával készültek. Ennélfogva az értekezlet nemcsak azért jelentős és figyelemreméltó, mert olyan fontos középiskolai kérdéseket tárgyalt, mint: I. A középiskolai tanárképzés (Schill F'ülöp tanker, kir. főigazgató, a szegedi áll. leánylíceum igazgatója) ; II. Az igazgató feladata a kezdő tanár továbbképzésében (Járay Imre, a szentesi áll. reálgimn. igazgatója) ; III. A középiskolai tanár szakképzettsége, pedagógiai készültsége, és általános műveltsége (Nagy Miklós, a szeghalmi református reálgimn. igazgatója); IV. A szelekció (dr. Tihanyi Béla, a kegyesrendi szegedi városi gimn. igazgatója); V. Az osztályozás (dr. Benkő István tanügyi tanácsos, a küzépisk. ügyek szakelőadója), hanem azért is, mert e kérdésekre nézve nem