Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 6. szám - Körmöczi László: Variációk Apácai Cseri témája felett

Körmöczi László: Variációk Apácai Cseri lómája jelelt.271

jövendölik, s egyet kell csak tennünk, amit Hölderlin ajánl: „Was das Leben uns verspricht, das sollen wir dem Leben halten.“ Ma, századunk harmincas éveiben kissé van biztosítva, hogy az ilyen álmok rátaláljanak kisvárosi diákjainkra. Hogy mik azok az álmok, azt csak az alakult, történő történelem szabhatja meg és konstatálhat ja, lévén azok valóban a megjósolhatatlan jövő önalkotta eszközei.

Ha André Gide felrója, hogy kevés olyan kortársa van, aki hfi maradó ifjúságához, nekünk kevesebb az olyan kortársunk, akinek volt ifjúsága. Jóravaló, mégsem kapja meg úgy, ahogy élni tudna vele.

Rendkívüli tulajdonságok vannak benne. A sporttal testét Őrzi, izmait kidolgozza, s értük lemond a kicsapongásról, még a régiek alkohol- és cigarettaélvezetéről is. Őrzi szépségét és fölényes erejét, mint Narcissus. A „soffőrtípusa“ pedig épen merész és megbízható, vállalkozik és kockáztat. Érdekfeszítő, teljesítményszerű cél szolgálatába szívesen be is szerveződik. Az adott szó, a titoktartás, a becsület, a szemérem becses a szemében. Baráti bizalmában az intelligensebb itt is elmondja gondolatait a szenzibilisebbnek, ez benyomásait, sejtéseit annak. Csak egy dolog van meg már alig, ami megvolt a „Faux-monnayeurs“ fiataljaiban, Mauriac fiatal barátaiban : a barátság mérlege többnyire egy-egy könyv volt, amit egyedül nem tudtunk eléggé szeretni, egy-egy színházi előadás, amit együtt néztünk meg, valami addig ismeretlen zene, új filozófia. Minden barátság magával hozta egyikben vagy másikban a növekedésünket. „Egyik a KaramazoV-testvéreket adta kölcsön, másik Ravel Szonatináját fedezte fel számomra, a harmadikkal egy Cézanne-kiállítást látogattunk meg, és á szemeim tágra nyíltak, mint a vakon születettéi, amikor látni tanul.“ A bizalmas együttélésnek ilyen mélyre vésődő élményei szövik szilárddá az ifjúság szervezeteit is. Ha a szervezet laza, akkor bizonyosan egyéntől egyénig nem volt gyarapító, nevelő sugárzás. A gyerek önző és hálás, épen testi-lelki fejlődésének ösztönösen tudott fontossága folytán.

Sok helyen a cserkészet a legrangosabb, kétségtelenül a legtökéletesebb „mellékutca“, a fiúk egész alkatát felvevő életforma. Ilyen helyen van legalább egy forma, amelyben egyfelől őszinteség, bizalom, másfelől másfél lépésnyi közvetlenség, azonos öltözék, tábordemokrácia lehetővé teszi a kölcsönös hitelt. Hitel: a középiskola hiába kapacitált, hogy Jósika kedvéért olvassak el egy Walter Scottregényt, hanem Szabó Dezső egy csípős megjegyzésétől nekiláttam Balzacnak, hogy ne tartozzam azok közé, akik a Rücksackkal téveszthetik össze.

Aki ismeri egy közepes, de iskolai készültsége miatt kénytelen-kelletlenül leérettségiztetett gimnázista lelkialkatát, s azt, hogy vidéken az ilyen nem üt ki a többi piaci helypénzszedő sorából, Pesten a nagyon átlag jazz-dobosok közül, annak éreznie kell, hogy ezen csak szellemváltoztatással lehet segíteni, bármennyire is kevesebbet látszik mondani a „szellem“, mint a „módszer“. A magánéletben kell varázslattá, gyönyörűséggé lennie a betűnek, a köteles