Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 6. szám - Ravasz Árpád: Bolyai Farkas, mint nevelő
Ravasz Árpád: Bolyai Farkas, mint nevelő. 263 Helyes megállapítás volt, hogy ez órákon szerzett nevelő hatások egy része még nem is jelentkezhetett ; hogy igen sok gondolat és hatás egyelőre tudat alá kerül, elraktározódik, s a zajgó élet számtalan behatására fognak azok lassanként, fokozatosan feléledni és élő erőkké válni. Sok rendkívül értékes tanulsága volt a másik két megbeszélésnek is, amelyekre, miután el nem avulnak, adandó alkalommal visszatérünk. Az összejövetel szakított időt a Bodor Zsuzsánna-árvaház megtekintésére és Katona J. szobrának a megkoszorúzására. Az összejövetelt istentisztelet zárta be, amelyen Kováts J. István hirdette az Isten igéjét. A bezáró összejövetelen pedig ennek vezetője levonta a tanulságot, mely ezúttal a kétségtelen zsúfoltság ítéletét foglalja magában, de kettős eredmény kiragyogását is, azt, hogy előadó és hallgatóság egymásra talált és — ami még lényegesebb, vagy talán ugyanaz — az összejövetel hiányt, szükséget pótolt, és szükséget elégített ki. A mindenki számára kétségtelen nagy nyereséget jelentő előadások nyomtatásban is meg fognak jelenni. Budapest. Kónya Sándor. Bolyai Farkas, mint nevelő. A nagy Bolyai életét és tudós munkásságát több kitűnő könyv ismertette és méltatta már a magyar irodalomban, de egy kis munkájáról, amelyet 1852-ben írt, inkább csak megemlékezés olvasható ezekben. Ez a kis munkája tartalmazza összefoglalólag az ő tanítási és nevelésügyi alapelveit, s megjelent a Koncz József könyvében, amit a marosvásárhelyi kollégium történetéről írt. Gondolom, nem lesz érdektelen, Jia ebben a folyóiratban megemlékezünk ennek a lángésznek és világhírű tudósnak a nevelésről alkotott gondolatairól. Mindjárt a dolgozat elején rámutat arra, hogy e világ sok bajának és a sok sikertelen életnek legmélyebb és legijesztőbb forrása a szeretetlenség : „Egymást szaggató fenevadak ordító pusztája ez, ahonnan az égnek az Isten képével kellene visszaragyogni. Elszakadt a szeretet odakötó szent tánca, s az elsötétült csillag jajgatva, számkivetve bujdosik. A legmelegebb szivek is magánosán, fájdalommal vernek, s mintegy zivataros éjszakában külön lámpásoknál fut kiki haza, félve mindentől s leginkább egymástól.“ A legfontosabb dolog tehát — Bolyai szerint — a nevelésben, sőt az oktatásban is a szeretet. „A legelső lépés az Isten képét a tudatlanság és műveletlen vadság homályából és szennyéből kivenni. A lobbi önként következik.“ „Fontos dolog a vetés“ — mondja tovább ;— „mert az aratás csak burjánnal adhat egyebet a vetésnél. Jobb épen nem, mint rosszul tanulni annak, akinek tovább is tanulni kell“.
