Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 5. szám - Dr. Hamvas Gyula: Egy módszeres ismereti egység feldolgozásának lélektani mozzanatai

Dr. Hamvas Gyula: Egy módszeres ismereti egység lélektani mozzanatai. 197 Egy módszeres ismereti egység feldolgozásának lélektani mozzanatai. i. Minden nemzeti állam úgy rendezkedik be, hogy kultúrája a biztos fennmaradása feltételeit szolgálja. A nevelési eszmény ki­tűzése, az iskolatípusok megállapítása, az ismereti anyag kijelölése, a módszer technikájának megállapítása mind-mind e gondolatnak a megvalósításában nyerik igazi életüket. Ez az önmaga felé tekintő józanság azonban nem zárja ki, hogy a nemzet részt vegyen az általános kultúra körforgásában, és magasabbrendű nemzetközi szellemi érintkezést tartson fenn, de sehol, egy ponton se engedje háttérbe szorítani, elsorvadni a maga életlehetőségeit. A magyar meghajszoltság mindenkinél nagyobb árat fizetett a tanulságaiért, s most a világos látás mindenütt nemzeti front megalkotását követeli. Ilyen szempont szerint vizsgálódva megállapíthatjuk, hogy a nevelésben csak olyan tervszerű, tudatos eljárásnak van jelentősége, amelyik az új magyar generáció lelki formálódását a nemzeti műve­lődés talajába gyökerezteti. Ezen a két alapon mérhetetlen jelentősége van a középiskola alsó osztályaiban a magyarnyelvi olvasmányoknak. Ezeket az ismeretrészleteket nem szabad csak erkölcsirányító alkalmi sorozatnak, vagy csak irodalmi tekintetek szerint feltüntetni, hanem a nevelői munkánkba mint egy általános művelődési rajz-részletet vonjuk be, melynek célja a magyar nép szellemi arculatának meg­­állapíttatása a tanulók útján, mégpedig az ő történelmi és földrajzi miliőjébe beleágyazva. E megvilágítás közben napfényre jutott értelmi, érzelmi és akarati elemek fejlesztik aztán tovább a gyermek lelki tartalmát és határozzák meg a szellemi irányvonalát. A középiskola alsóbb osztályainak olvasmányanyaga tehát a nemzet kultúrmezejének nagyon fontos részterülete, lássuk mindenek­előtt a parcellájában mit is találunk. Az olvasmányanyag csaknem kizárólagosan a magyar ember világát öleli fel. A magyar történeti múlt életre keltője, a korhangu­latok, szuggesztív erők zónája, szépirodalmi értékek bemutatója, természettudományos tételek általánosító és közlő alkalma, a tár­sadalmi törvények legegyszerűbb foglalata, a népi lélek megnyilat­kozásainak lelőhelye. Érthető tehát, hogy a lélekalakítás nagyszerű szolgálata közben ekkora kultúranyag milyen kincses munkaterületet jelent. Elképzelhető, hogy e kultúrmező értékeinek szerencsés össze­találkozása a gyermek leikével, kedvező összehangolódás, sikerült kontaktus esetében a ráhatások milyen gazdag szövedékét teremti

Next

/
Thumbnails
Contents