Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - zágoni Barra György: A nevelés forradalma és a középiskola
174 Dr. Ruhmann Jenő: Az önképzőkörök hanyatlásának megakadályozása. Az önképzőkörök hanyatlásának okaira már ismételten rámutattak, s ezek az okok jól ismertek azok előtt, akik e körök életét figyelemmel kísérik. Az első ok bizonyára az, hogy megváltozott az ifjúság érdeklődésének köre, s azt az energiát, amelyet régebben a szépirodalom és a tudományok tanulmányozása vett igénybe, ma főkép a sportok művelése foglalja le. Nagyon sok diák többre becsül ma valamely sportban egy-egy jó „helyezést“, mint egy „dicséretes“ fokozatra méltatott komoly tanulmányt, különösen mikor a társadalom felfogása is támogatja véleményében. Megszaporodott az iskolai egyesületek száma is, s ez természetesen sok érdeklődést és munkaerőt von el az önképzőkörtől. A cserkészet, a belmissziói munka, a zene-, gyorsíró, rádió, sakk- és más egyéb kör mind alkalmat nyújt a tanulónak öntevékenysége kifejtésére, s ennek természetes következménye, hogy mind kevesebb ideje és érdeklődése marad az önképzőkör számára. Az iskolai követelmények is egyre fokozódnak, s ez szintén bénítólag hat a tanulók öntevékenységére. Ha mindezt tekintetbe vesszük, akkor nincs is jogunk oly nagy önképzőköri tevékenységet kívánnunk a mai ifjúságtól, mint á háborúelőttitől, amikor még nem vette igénybe annyi más ifjúsági kör idejét, érdeklődését és munkaerejét. A hanyatlás okainak ismerete megkönnyíti a bajt megelőző vagy orvosló intézkedések foganatosítását. Mert abban azt hiszem, mindenki egyetért, hogy mindenképpen meg kell akadályozni ennek a fontos rendeltetésű iskolai intézménynek a sorvadását. Ez a feladat pedig elsősorban az önképzőkört vezető tanárra hárul s csak azután a tanulóifjúságra. A tanárnak kell munkakedvet ébresztenie a tagokban, neki kell mindig újabb meg újabb ötletekkel változatossá tennie a munkakört, s a már nagyon kitaposott utakról új irányba terelni a tevékenység menetét. Őreá hárul az a feladat is, hogy elejét vegye a kicsinyes torzsalkodásoknak az apró irígykedéseknek, s magasan felülállván a diákság béka-egérharcain, pártatlanul és jóakarattal kell igazságot tennie elfogultságra könnyen hajló vitáikban. A szárnypróbálgatások megítélésében tanúsítson elnéző jóindulatot, szigorúságot pedig csak a léhasággal szemben érvényesítsen, kedvet ne szegjen, de annál inkább bátorítson, a törekvőkkel és tehetségesekkel szemben pedig ne fukarkodjék az elismeréssel. Érdeklődése terjedjen túl saját szaktudománya körén, legyen széles látókörű, hogy az ifjúságnak sokágú érdeklődésében is tudjon irányt mutatni. Egyáltalában csak olyan tanár vállalkozzék önképzőkör vezetésére, aki kedvét találja benne, s ambícióját elégíti ki vele, aki a tantermen kívül is örömmel foglalkozik az ifjúsággal, s aki iránt az ifjúság is bizalommal van. Ezért csak önként vállalkozóval volna szabad betölteni az önképzőkör vezető-tanári tisztét, az illető tanárnak pedig több éven át kell élén állnia a körnek s irányítani munkáját. Helytelen szokás, pedig tudunk rá példát, hogy a tanári karban évről-évre sorban jár a vezető-tanári állás, mint a falusi bíróság, s akárhányszor pályájuk kezdetén álló, fiatal, tapasztalatlan kollégákra hárul a feladat, hogy hacsak egy
