Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - Dr. Vályi Armand: Korszellem és pedagógia
158 Dr. Vdlyi Armand : Korszellem és pedagógia. küzdelme a kollektív, heteronóm akaratú idealista, altruista eszmék áradatával. A civilizáció az emberi munkaerő produktivitását fokozza, s viszonylag az egyén kényelmét is szolgálja ; hiszen a kényelem által felszabaduló munkaerő biztosítja a társadalomfenntartó produktivitás többletet. Csak az a baj, hogy az egyén nem érzi altruista jelentőségét és hivatását — csupán egyéni boldogulásának szükségszerűségét. Ez a kényelem ma túlteng és eredményekép az egyén csökkentett munkamennyiséggel igyekszik megoldani a ráváró feladatokat. Nem is csökkentett, hanem túlcsökkentett munkával 1 Korunk a forma és eszmeszegénység kora. Vegyük az építészetet : célja a praktikum és semmi több. A hasznosság, kézzelfogható nyereség ; térben és anyagban. Elvileg kizárja, hogy az emberi lakhely esztétikus legyen. A modern architektúra lehet érdekes — de vonzó, szép nem. Hiszen a szép éppen az, ami a hasznosság fogalmán fölül áll, ami az utilis plusa. Valósággal ügy tetszik, hogy kifáradt az európai szellem, mindinkább tért enged az exotikumnak, annak, ami sajátmagától idegen. A művészet a kor lelkének kifejezője, s a mi korunk... sapienti sat. A középiskolai nevelés céljául a formális képzést, pozitív ismereteket és a szellemerkölcsi készség nevelését is kitűzik. A jelenkort a művelődési igények quantitativ emelkedése jellemzi. A szaporodó iskolákban mindszélesebb társadalmi rétegek keresik az „általános műveltséget“. A nem szellemi pályákon is mind magasabb iskolázottsági kívánalmak terjednek ki. Ez relatív kultúrnívó emelkedést vont maga után. Azonban már itt kibukkan az első hiba. Csak a művelődés számbeli emelkedéséről beszélhetünk. A személyiség értéke — nagy tömegek, nagy létszámú osztályok módszerrel biztosított egyenalapú kezelése miatt feloldódik a közösségben. Nem egyéniséget nevelünk, hanem öntudatos társadalmi egységet : közszeE lemet. Elfeledve azt, hogy az egyén legfelségesebb szabadsága éppen tudatos társadalom-összesítő tevékenységében van, s éppen az egyén benső autonom lelki egysége a legerősebb társadalom-kohezionáló erő. Öntudatos egyéni célkitűzésekből forr össze az autonóm akaratú társadalom. íme a heteronóm akarat korában nem is történhet másképpen, minthogy a charakterisztikum feloldódik a közösségben, és elmosódik. Autonóm eredetű, nagyobb átütő erejű nacionálizmust pedig csakis a Charakter alapján remélhetünk. Ma azonban még a tömegnevelés tornyosult az egyéni nevelés fölé. Hogy a kultúrnívó a quantitativ művelődési igények kielégítése mellett csak relatív emelkedést, de abszolút süllyedést jelent, könnyen igazolja az, hogy az ipari, kereskedelmi pályára „visszakényszerülő“ intellektuel nem érzi és éli át a fejlett intellektus igazi megértését, amely függetleníti magát az életviszonyoktól s Számol azokkal. Magasabb műveltségéihez leginkább a magasabbkörű létszükségletet ,,életstandard“-et érzi hozzátartozónak, s a lehetőségek korlátozása miatt természetesen elégületlen és békétlen. Az abszolút mély, igazi kultúra pedig éppen
