Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - Dr. Vályi Armand: Korszellem és pedagógia
Dr, Vdliji Armand : Korszellem és pedagógia. tivizmus ideje alatt óriási anyagot hozott a napvilágra. Valóban sokszorosára duzzadtak az egyes tudományágak : tartalmilag. Korunk nem is tartalmi bővítésre törekszik, hanem a módszer megújhodásával : a formát igyekszik újjáteremteni. Nem adatban, de szempontokban bővülnek a tudományok: elsősorban. Ha szükség is volt egyes tudományágakban a formaalkotó módszer reneszánszára — vagy éppen megteremtésére — egyetemes, az élet minden vonatkozására kiterjedő formalizmus megfeledkezett a tartalmi adottságokról, s sok tekintetben elsekélyesedésre vezetett. Már Schopenhauer elgondolásából kiesett a középponti, összetartó mag — amikor a létformákat a céltudatlan akarat (vak akarat) megnyilvánulásának tekintette. A liberálizmus megteremtette az egyéni szabadságot és az egyén akaratának utat engedett. Ez az akarat azonban kifáradt, visszahullott : talán mert céltudatlan volt? Elveszhette erkölcsi alapját. A történelem önmaga kereste a társadalom zűrzavarában, széthullásában az összefogó erőt : a kollektív gondolatot. Az etatizmus minden megnyilvánulási formája (kommunizmus, hitlerizmus, fascizmus) ugyanazon kollektiv társadalmi felfogáson alapul. A nacionalizmus alapszíne is ez. Az etatizmus azonban nem csak a visszahulló akaratot mutatja, hanem a visszahulló akarat és egyén fölött kiterjedő heteronóm, feltétlen erejű diktátori akaratot is. A jogosultságot a társadalom jobb jövőjének és fejlődésének tudata adja meg. Erre pedig szükség van. Az egyén mély isteni magabizottságán nyugovó autonóm akarata éppen erkölcsi alapját veszítve lett jogosulatlanná és vált erőszakká. Mert az átütő erejét nem, de céltudatosságát és magasabbrendűségét veszített akarat : erőszak. Innen egy lépés vezet korszellemünk legszomorúbb ágához : az egyéni felelőtlenséghez, innen ismét egy lépés a szervilizmushoz. Az egyéni boldogulás, a külső életformák meliorátusa : tehát a forma itt is elébe lépett a kritikának, az elvi álláspontok szilárdságának : tehát a tartalomnak. Ez pedig szervilizmus. A lélektannal kapcsolatos kutatások kimondották a nagy szót: mindenért az életgép — e mechanizmus felelős. Akaratunk adottságaiban előre, meghatározott : determinált. Ez pedig félremagyarázva : a korszellemben már mint erkölcsi felelőtlenség tükröződött vissza. Felpuhult az erkölcsi tudat, és a kor saját gyengeségeire, egyetemes gyengeségekben keresett gyógyító irt. Az egyetemes értékek devalorizációja volt ez. Két generáció : a liberális múlt és a nacionális „jövő nemzedék“, az apák és fiák nemzedéke idegenül és mégis csodálatos viszonylatban áll egymással szemben. A liberális nemzedék erkölcsileg összeroppanva — mea culpázva — hárítja el magáról a világkrízis megoldását: a jövő nemzedékre ! A kimerülő kor a kibontakozást az ifjúságra bízta, s elfáradt, elpuhult szelleme a megváltás csodáját keresi a gyermekben. Különös becsben áll ma a gyermek. Elég-e említenem a „csodagyermekek“ egyre szélesebb gyűrűt verő jeligéjét s a valóságos gyermekisten kultuszt. Korunk tragikuma talán e kettősségben van: az egyéneire bomlott, erkölcsileg céltudatlan, a semmibe szertehullani akaró reális egoista társadalom
