Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - Dr. Boross István: Didaktikai törekvések a latin nyelvtanításban
146 Dr. Boross István : Didaktikai törekvések a latin nyelvtanításban. oktatásnak, mert — sajnos — nincs a latintanítás mögött a közvélemény és kevésszámú barátaik is halkszavúak. A latin nyelv ellenségei a gyakorlati szempontot hangsúlyozzák, ezt kell belevinni az iskolába, holott a gimnáziumi nevelés és oktatás főcélja a harmonikus lélekképzés s a tiszta ész kiművelése, melynek főeszköze az ideálizmus, fundamentuma az altruizmus. Az ideálizmusra nevelés főtényezőjét az ókori klasszikusokban találjuk meg. A nemzeti szempont is kívánja ezt, mely a magyarságot e kultúrához kapcsolja. Politikai életünk, irodalmunk, szónoklástudományunk, tudományos életünk az egyházi élet mellett teljesen a klasszikusokhoz kapcsolódott úgy, hogy valóságos „nemzeti“ kultúránk lett a germanizálási törekvések idején. Hogy manapság sok szó esik a latintanítás eredménytelenségéről, annak első oka a nemtörődömség, mellyel a társadalom az iskola és a tanár munkája iránt viseltetik. Nincs érzelmi kapocs köztük. Oka a szülő is, aki nem látja be, hogy a gimnázium csak a szellemileg megfelelő elemeket vezetheti be a klasszikus tudományokba, és így érheti el magasabbrendű célját. Nem kismértékben oka a túlzsúfoltság is. Itt említhető az elemi iskolák módszere, mely nem törődik a gimnáziumi tantervvel. Okai lehetnek azok a tanárok, akikben nincs céltudatosság, módszer, tervszerűség és igazi lelkesedés tárgyuk iránt, amit bele tudnának plántálni tanítványaik leikébe ; végül a tanárképzés és a megfelelő jó tankönyv hiánya. A latin nyelvi oktatásban a módszerek előtt a célkitűzés a legfontosabb. Itt kettős tendencia érvényesül: 1. a szaktudományi tendencia, hogy megállapítsa, mit adjon (szakönzés), 2. a kultúrfilozófiai és pedagógiai tendencia, mely szintén igényt tart az anyag válogatására. A célkitűzés időről-időre változik. A középkorban latinul akartak beszélni, a tartalmi ismeret mellékes volt. A humanizmus felfedezte a klasszikus nyelvek szépségét. A XVI. században gimnáziumokat szerveznek, melyek az életre készítenek elő. A XVII. századtól meginog a latin nyelv helyzete, a reális tárgyak kopogtatnak az iskola kapuján. Újabban pedig ez a kettős célkitűzés váltogatja egymást: az észt fegyelmezzék-e, avagy az antik művek szépségét ismerjék meg a tanulók. Történeti, esztétikai és művelődéstörténeti irányok ismerhetők fél az egyes korszakokban. Nálunk a gimnáziumi oktatásban a legújabb reformtörekvésekig az Entwürf-hatás érezhető, mely alsófokon : a latin nyelv grammatikai ismereté, készség és gyakorlottság könnyű szöveg fordításában, felsőfokon pedig a római államszervezet ismerete, szép latin stílus elsajátítása és nehezebb szöveg olvasása volt a követelmény. Vagyis a formális képzés gondolata az irodalmi képzéssel karöltve jelentkezik, amit heti 47 órában igyekezett megvalósítani. A nyelvtanítás fokán több órát ad. Az 1871-es tanterv már csak 41 órát szánt ugyanennek a célnak áz elérésére.
