Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Megjegyzések
132 Megjegyzések. A javítások, illetve bírálások végeztével a legjobbakat mindig felolvastatom az osztályban, és mondhatom nagyobb kitüntetésnek veszi a gyermek a jelesnél azt, ha az osztály színe előtt felolvashatja dolgozatát. Az előadásképzés legbiztosabb útja ez. Túlzás nélkül mondhatom, kitűnő felolvasókat, előadókat és szavalókat tudtam ilymódon neveim. Ünnepélyekre mindig volt tartalékban néhány kiváló — már az iskolai színvonalhoz képest — előadó. Nem utolsó szempont a tanárra háramló javítás kérdése sem ebben a formában is. Itt lélekkel találkozik a pedagógus, fakadó* sarjadzó gondolatokkal, üdeségekkel, őszinteségekkel, összefoglalva egyszóval személyiségekkel. Természetes túlzás volna azt mondani, hogy minden gyermek magas színvonalú fogalmazást nyújt, de az átlagra bátran alkalmazható ez a megállapítás : ezekből a fogalmazási kísérletekből bízvást remélhető a későbbi nemzeti irodalom. Budapest. Dr. Mohr Győző. MEGJEGYZÉSEK Még egyszer az érettségiről. Nem vitakeltés a célja soraimnak. Szilárd hitem az, hogy „Az elaggott érettségi“ című cikkel sokan nem mindenben értünk egyet. Legyen szabad itt elmondani néhány megjegyzésemet. „Aki tanít, az nem vizsgáztathat“, „saját munkájának elbírálója sehol senki sem lehe*“. Nézetem szerint a tanár, ha lelkiismeretes, egész éven* sőt néha éveken át azon fáradozik, hogy a tanulókat a négy osztályzat valamelyikébe besorozza. Az eredmény rendszerint az, hogy négy-öt szaktanár* kevés eltéréssel ugyanolyan tanjegyeket ad az egyes tanulóknak. Csak akkor lehetne nagyobb tévedésről szó, ha valakinek a bizonyítványában mind a négy osztályzat előfordulna. Ha az egyes osztályokban megbízunk a tanárok egyetemes bírálatában* miért volnánk bizalmatlanok csak az érettségi vizsgálaton? Itt is legalább három tanár kérdezi azt a kiszemelt öt tárgyat, melyből a tanulók felelnek. Aegyük figyelembe azt is, hogy a kérdezés az elnök, a kormányképviselő* az egész tanári kar jelenlétében folyik le. Lehetetlennek tartom, hogy ez A bizottság, ha figyelmesen meghallgatja minden tanuló öt-öt feleletét, akármilyen kérdéseket adjanak is fel a szaktanárok, meg ne állapíthassa az érettségiző intelligenciájának azt a fokozatát, amelyről bizonyítványát kiállítják. Mi szükség tehát idegen kérdezőkre? A vizsgálat idejét tanulónként nem lehet órákra kinyújtani. Megállapíthatná-e tévedést kizáróan egy idegen bizottság tíz-tíz percnyi idő alatt a tanuló jártasságát bármelyik tantárgyban? A „testhezálló“ szóbeli kérdésre nézve meggyőződésem az, hogy a gyenge tanulónak minden kérdés nehéz. Hiába adom fel azt, amit könnyűnek szokás nevezni. Az elégségesre osztályzott diák éppen olyan ügyetlenül fogja azt előadni, még akkor is, ha tudná biztosan, hogy mit fog felelni. Csak egy példát hozok fel erre. Szokásom volt hosszú évek során, hogy a fizikából félévenként összefoglaló kérdezést tartottam, afféle kis kollokviumot. Megtehettem ezt, mert a tanulók létszáma sohasem haladta meg a harmincat. Előre megmondtam, hogy mindenki szabadon választhat egy kérdést, és ezt fogom elsősorban meghallgatni. Nem tudok arra esetet, hogy ezt a saját ízlésére választott kérdést az illető tanuló kedvezőbb benyomást kel
