Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 1. szám - Dr. Csűrös Ferenc: Szülők és tanárok
Dr. Csűrös Ferenc : Szülők és tanárok. b Mindkettő a nemzet igen fontos érdekét szolgálja. A bírákra a jogbiztonság, tehát a mai élet rendje, a tanárokra a gyermeknevelés, tehát a nemzeti élet jövője van bízva. Mindkettő csak úgy élhet nyugodtan fontos hivatásának, ha szerény keretekben ugyan, de nyugodt, tisztes megélhetése biztosítva van. Idővel s különösen a világháború utáni időkben ez a paritás elhalványult. A bírák megtartották e különállásukat a tisztviselői rend körében, a tanárok azonban visszaesést észlelhettek a maguk rendjének anyagi megbecsülésében. Pedig képzettségük, szellemi színvonaluk nem csökkent, sőt határozottan emelkedett. Jó lélekkel merem állítani, hogy a magyar középiskolai tanár a múló évtizedekkel mindig több és több szaktudást, tanítási készséget és alapos készültséget tud felmutatni. Bármely más európai nemzet tanáraival a mi tanáraink bátran felvehetik a versenyt. Hűséges, lelkiismeretes munkásai a nemzet jövendőjének. Megérdemlik, hogy teljesedjék az a szerény vágyuk, amire mindig törekedtek, hogy t. i. a bírákéval egyenlő elbánásban részesüljenek. A szülőtársadalomnak ezt meg kell értenie. A saját érdekében, a tanárokra bízott legdrágább kincse : gyermekei érdekében kell agitációt indítania, hogy a tanár nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhessen, s minden erejét zavartalanul állíthassa hivatása szolgálatába. A világháború előtti években a középiskolai tanárság státusküzdelmei támogatásául a hivatalos halálozási statisztika adataival kimutattam, hogy az úgynevezett lateiner pályákon levők közül a középiskolai tanár a legrövidebb élettartamú. A megállapítás országos feltűnést keltett. Vitatni azonban nem lehetett, mert az 1910-es népszámlálás hivatalos adataiból kétségtelen bizonyossággal kitűnt, hogy a középosztály életpályáin működők közül a középiskolai tanár éri el legkisebb arányban hatvanadik életévét. Pap, bíró, ügyvéd, orvos, gazdász, mérnök mind hosszabb életű átlagban, mint a középiskolai tanár. Nem vizsgáltam át ebből a szempontból az 1930-as népszámlálás adatait. Azonban meg vagyok győződve arról, hogy a tanárok javára eltolódás nem történt, mert az életviszonyok 1920 óta nem javultak, hanem romlottak. Aki maga nem próbálta, vagy közelről nem ismeri a tanári idegromboló munkát, nem is tudja elképzelni, mennyire lélekfárasztó, idegölő, életerőfogyasztó a tanári munka. Általánosan él a köztudatban, hogy könnyű dolga van a tanárnak. Megtartja a napi három-négy óráját az iskolában, aztán szabad mint a madár. És az a sok remek vakáció ! Pedig ez a megítélés hibás ! Én magam tizenöt évet töltöttem a tanári katedrán, húsz évet a városi adminisztrációban, annak is egyik exponált, igénybevett pontján. Ismerem mind a kétféle munkát.
