Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 1. szám - Dr. Csűrös Ferenc: Szülők és tanárok

6

Dr. Ptűíös Ferenc: Szülék és tanárok.

Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy a hivatalnok ember egész délelőtti aktaintéző íróasztali munkája nem ér föl idegpusztítás dolgában egyetlen katedrán töltött órával.

Az idegeknek milyen éber feszültségére van szüksége a tanárnak, hogy előadásában egyetlen hibát ne ejtsen, mert ötven kritikus szempár szegeződik rá, s mohón kap rajta, ha hibát talál. És mit jelent az, ötven-hatvan eleven eszű, mozgékony gyermek érdeklődését állandóan lekötve tartani, hogy a fegyelmezés más eszközeit ne kelljen igénybevenni.

Egyfolytában a katedrán töltött három-négy óra annyira igénybeveszi a tanár idegeit, oly tökéletesen kifárasztja, hogy a napja többi részét arra kellene fordítania, miképpen hozza rendbe összezilált idegeit.

De nem jut ám hozzá. A jó tanárnak minden órájára gondosan elő kell készülnie. Ez elvesz tőle naponként két-három órát. Azután minden tanárnak a beosztott óráin kívül van valami külön iskolai foglalatossága is. Osztályfőnökség, könyvtárkezelés, ifjúsági egyesületek felügyelete, szertárosság, cserkészmunka mind külön terheli a tanárt,.

És ott van a dolgozat javítások keserves munkája. Idegölőbb, fárasztóbb munkát alig ismerek ennél. Két évtized választ el attól, hogy tanár voltam, de még most is, ha rosszat álmodom, dolgozatot javítok álmomban.

Ha a kéthónapi vakáció nem volna — mely azonban nem a tanárok, hanem a tanuló-gyermekek kedvéért van — kivétel nélkül minden középiskolai tanár idegzete idő előtt összeroppanna.

Ebben a részben javulást csak az hozna, ha bekövetkeznék az az ideális állapot, ami megvan egy pár magaskultúrájú, gazdag európai államban, hogy t. i. a középiskola egy-egy osztályában nem lehet több 25, legfeljebb 30 tanulónál.

Erről nekünk, magyaroknak, álmodni sem lehet. Államunk, társadalmunk sokkal szegényebb, semhogy ilyen ideális állapot megvalósításán gondolkodhatna. Bele kell nyugodnunk, hogy ötvenhatvan, sőt ennél is magasabb létszámú osztályokban végez a középiskolai tanár idegölő munkát.

De akkor legalább adja meg a magyar társadalom azt az elismerést, mely a magyar tanárnak hősies, életpusztító munkájáért kijár.

És ha egyszer-egyszer megtörténik, hogy idegein minden erőfeszítése mellett sem tud uralkodni, fogadja azt a szülőtársadalom megbocsátó és megértő lélekkel.

Térjünk át most már arra, hogy a tanároknak minő panaszaik vannak a szülőkkel szemben.

Megállapíthatom, hogy a magyar szülőközönség nagy átlaga intelligens és megértő a tanár munkájával szemben. Tudja, milyen nehéz munkát végez azért, hogy gyermekéből embert faragjon. Értékeli és megbecsüli gyermeke nevelőjét, s ahhoz képest viselkedése kifogástalanul tisztességtudó a tanárral szemben.