Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Dr. Boross István: Aktuális problémák a középiskolai oktatásban
124 Dr. Boross István : Aktuális problémák a középiskolai oktatásban. tanítványai leikébe tudja sznggerálni a maga akaratát olyan látszattal, mintha ő engedelmeskednék a közóhajnak, s ez roppantul tetszik a kiskorúak társadalmának, melynek tagjaiban korán felébred a hajlam, a felnőttek alkotmányozói játékának utánzására. Ezt ismeri minden első osztályban tanító kolléga, és saját tapasztalatain okulva tesz szert olyan rutinra, amely a kis emberkéket nagyobb zökkenő nélkül átsegíti az elemi és a középiskolai élet szakadékain. Azonban nemcsak itt, de minden osztályban szükség van efféle fogásokra, amelyek a legunalmasabb órát és tárgyat is változatossá tehetik. Hogy példát is említsek : az V. osztályos retorika olyan száraz olvasmányokat kényszerít megismertetni növendékeinkkel, amelyek a legjobb tanulók idegeit is kipróbálják. Legkellemetlenebb az, hogy iskolai és „kötelező“ olvasmányok, márpedig ami muszály, az mindig terhes és kellemetlen. Mit tehet ilyenkor a tanár ? Kijelenti, hogy nem kötelez senkit az elolvasásra, mivel nagyon nehéz és nem is hiszi, hogy hiba nélkül akár elolvasni is tudnák. Ez mindjárt kiváltja az ellenszegülést: na lássuk hát azt a híres olvasmányt. Erre a tanár engedi magát kapacitáltatni az elolvasásra, de kijelenti, hogy ő csak néma tanúként akar szerepelni, ők maguk figyeljék és ellenőrizzék az olvasást és bármiféle hibát találnak, azonnal hangosan nyilatkozhatnak. S az eredmény ? Mindenki feszülten figyel, s az a legboldogabb, aki felfedez valami szabálytalanságot, amit azonnal hangosan kifejezésre is juttathat. Szabad mindenkinek véleményt nyilvánítani. S ez egy cseppet sincs a fegyelem rovására. Sőt, önállóságra, figyelemre szoktatja a fiúkat, és ha a kezdet nehézségein átesnek, megszokják az eddig unalmasnak tartott olvasmányokat is, a tartalmi szépség, mélység és érték akaratuk ellenére belopózik lelkűkbe, pedig eleintén csak dacból, s a hibák felfedezése céljából, végül azonban önzetlenül és szívesen olvassák a komoly szövegű müveket is. Más eset. Amily szívesen veszik a fiúk a színházi előadásokat, olyan keserves kínszenvedés és szellemi favágásszámba megy, ha egy-egy drámát el kell olvasniok az általuk klasszikusoknak bélyegzett műalkotások között. Mit tehet itt a tanár ? Kiválaszt egy abszolút értékű művet, pl. Shakespeare : Coriolanusát, vagy Moliére : A tudós nők című vígjátékát és órán olvastatja el, de minden szerepet előre kioszt más és más tanulónak. Ezzel többféle célt ér el. Az unalmas olvasásból változatos előadás lesz, amely a színi jelleget azáltal is érzékelteti, hogy más és más fiú olvassa, s mindegyik iparkodik kihozni a szerepből a tőle telhető legjobbat, és olyan sok szerep van bennük, hogy csaknem mindenkire rákerül a sor, mint szereplőre, a többi pedig az élvező publikum szerepét játssza e szín házasdijátéknál. S az eredmény ? A fiúk eleinte komikusnak találják talán, ha egy-egy nőszereplő érzés- és gondolatvilágát egy fiú szájából hallják, talán heccelődnek is, de a figyelem mindenesetre az olvasmány felé fordult, várják, mikor következik egyik-másik szereplő. Később már a szerep tartalmára is kíváncsiak lesznek, s egy-két alkalmas helyen elejtett tanári megjegyzés után a mű tartalmi szépségei is
