Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Borbély András: Ifjúság, iskola, élet
Borbély András : Ifjúság, iskola, élet. 117 is lehet igazi fellendülés a magyar életben, míg fel nem ébredünk ebből a kábultságból, és saját felbecsülhetetlen történelmi értékeink, nemzetiségünk szépségeinek, eltékozolhatatlan gazdagságának, kimérhetetlen jövőjének bizonyosságában meg nem ragadjuk az új nemzettámasztó eszmét, az új magyarság ideálját, a lelki értékekért való áldozatos küzdelem nemes küldetését, azt a missziót, amelyet eddig is betöltöttünk századokon át. Ha ezt az eszmét kiformáljuk a mai idők követelményeinek megfelelő alakban, frisseségben, üde szépségben, akkor majd lesz lelkesedés is, lesz az ifjúság elé állítható nagy nemzeti célkitűzés is, aminek külső szimbóluma : Magyarország reintegrálása. Az ismertetett dolgozatokból kiderült — legalább számomra végérvényesen —, hogy az önképzőkörre nagy feladat vár, hogy fel lehet és fel is kell támasztani tetszhalálából. Ennek egy útja van : eszméket, ideálokat, új magyar eszményeket állítani az ifjúság elé, amelyek lelkesedést keltsenek, ellenállhatatlan ösztönzést adjanak lelke művelésére. Fel kell emelni az ifjúságot az elhelyezkedés töprengéseinek fixa ideává fajuló, lelki fertőzés veszélyével fenyegető örvényéből és a minden mindegy lemondó egykedvűségéből az egyetemes nemzeti életérdekek szintjére, hogy legyen kedve mindenféle munkához, hogy érezze át életének, küzdelmeinek kikerülhetetlen szükségességét és értelmét. Önbecsérzetre kell felemelni a mai kishitűség állapotából, arra a tudatra, hogv küzdenie, szenvednie kell, mert benne és általa magasabb szellemi értékek akarnak érvényesülni minden Trianonon és minden anyagi fölényen keresztül. Debrecen. Dr. Péter Zoltán. Ifjúság, iskola, élet. A napokban miniszteri rendelet bívta fel figyelmünket ifjúságunk viselkedésére, annak ki nem elégítő voltára. „Sajnálatos tapasztalat, hogy a középiskolák mindkét nembeli tanuló ifjúsága nem tanúsít illemteljes, tisztességtudó és udvarias magatartást.“ Valljuk be, egy kissé meglepett, egy kicsit megdöbbentett bennünket ez a rendelet. Eddig mi csak a tanári szobák bizalmas légkörében tárgyaltunk erről; néha egy-egy személyes élmény nyomán felfakadó keserűséggel, néha a mai generáción való csendes sajnálkozással, el-elmondogatva egymásnak, hogy mennyire másként volt ez régebben, milyen más voltunk mi, néhai ifjúság. Esetleg szülői értekezleten vetettük fel e kérdést nagynéha megfelelő óvatossággal. Bármilyen formában merült is fel e téma, mindig megvolt a bátsó gondolatunk, hogy csak a megszépítő távlat perspektívája, saját generációnk többre értékelése láttatja velünk a régi helyzetet jobbnak ; a mindig jobbat, egyre tökéletesebbet akarás s a tanári etikai készség mutatja a mai ifjúságot kisebb értékűnek. Ez a hátsó gondolat
