Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Borbély András: Ifjúság, iskola, élet
118 Borbély András : Ifjúság, iskola, élet. aztán legtöbbször átsiklatott és napirendre térített bennünket a probléma felett. De most a legfelsőbb helyről jutott hozzánk tanulóifjúságunk szomorú kritikája. Most már nem lehet a kérdés felett napirendre térni. Vájjon a mi mai ifjúságunk tényleg rideg, önző, mindenben személyes érdekét és előnyét kereső, nagyhangú, fegyelmezetlen, tiszteletlen és tekintélyt nem ismerő, hanyag, munkakerülő, magának külön jogokat vindikáló, csak szórakozást kereső komolytalan egyedekből áll ? Lehet ezt általánosságban állítani ? Valóban igaz, hogy a mai ifjúságot a régivel egybevetve, a mérleg az utóbbi javára billen ? A béke utolsó éveinek ifjúsága, a tragikus sorsú háborús ifjúság, a más miliőben, más viszonyok között, másként felserdült mai negyvenesek a legnagyobb erőpróbát állították ki, egyéni életük tragédiája a legmagasabb etikai teljesítmény. Ez az ifjúság az iskola padjairól került a legborzalmasabb, véres-könnyes forgatagba. Alig ifjak, majdnem gyermekekként végig szenvedték a szenvedések minden skáláját. Szörnyű borzalmak, halálos vergődések között testük rokkant, agyuk sorvadt, idegrendszerük roppant. Mégis, az összeomlás után, akiket éveken keresztül szenvedni, pusztítani és gyilkolni tanítottak, felvették a mindennapi élet fonalát, itt-ott megvetették lábukat és dolgoztak, építgettek, a békében épúgy megállva helyüket, mint a harcban. Ha egy-egy nem találta meg a helyét a társadalomban, a régi fegyelmezettséggel, zokszó nélkül vonszolta tovább elsikkadt életét. Ki merné a mai ifjúságot ilyen erőpróba alá vetni ? Minden idők ifjúságának, minden generációnak megvolt a maga salakja; a múltban is voltak értéktelen, erkölcsileg romlott egyedek, de ezeknek százalékaránya oly csekély volt, hogy az általános értékelésre nem volt befolyással. Nyugodt tárgyilagossággal állíthatjuk, hogy a fenti sivár jellemzés most sem általánosítható ; a mai ifjúság többsége most is korrekt, kifogástalan magaviseletű. Ha ez nem így volna, nevelésünk csődjét kellene beismernünk. A rendelet mégsem nélkülözi a tárgyilagos alapot, mikor sajnálatos tapasztalatokra és az ifjúság féktelen önzésére hivatkozik. Hogy tanulóifjúságunk megméretve könnyűnek és csekély értékűnek találtatik, az főként két tényezőre vezethető vissza. Az egyik az, hogy ifjúságunknak a jelenben nagyobb százaléka értéktelen, morál-etikai nulla ; a másik pedig az a körülmény, hogy mi a saját ifjúkorunk értékeire beállítódva, más ideálok szerint, más szemmel nézünk egy egészen más ifjúságot, melyet helyzete és körülményei formáltak olyanná, amilyen. Végeredményében mindkét faktor egy alapra mutat, éspedig a korszellem átalakulására, világnézetek és életbeállítódásoknak a tiszta ideálizmus felől egyre inkább a materiálizmus felé való eltolódására, az altruista életelvektől a féktelen egoista felfogásra való áttérésre, az intellektuális túltengésre s az érzelmi elszegényedésre. Számoljunk végre ezzel a kérdéssel őszinte becsülettel, s ne féljünk megbolygatni ezt a problémát, bármilyen súlyosnak látszik is ; ezzel függ össze iskolánk, ifjúságunk, nemzetünk jövője, ez hordja magában kultúránk válságát.
