Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Dr. Péter Zoltán: Az önképzőkörök hanyatlása
lit) Dr. Péter Zoltán : Az önképzőkörök hanyatlása. ban tanultak kiegészítése, az életre, nyilvánosság előtti szereplésre való előkészítés. Ez az első alkalom, ahol a diák spontán alkotásvágyát kielégítheti, ahol elmeszüleményeit bizonyos nyilvánosság előtt adhatja elő, és elfogulatlan, jóakaratú bírálatban részesül hozzá hasonló lelkiségű, tehát megértő társak részéről. Az önképzőkör jó alkalom lappangó tehetségek felszínre hozására is. Gyors gondolkozásra, önálló ítéletalkotásra nevel, határozott állásfoglalásra késztet. Hozzászoktat a rögtönzött beszédhez. Segít arra is, hogy a tagok saját értéküket mások bírálatában helyesebben lássák, de ahhoz is, hogy mindent kritikával nézzenek. Tehát bizonyos önállóságra szoktat. Az önművelés elemi iskolájának is tekinthető, mert nemes versenyt keltvén a tagok között, ösztönzi őket talentumaik kifejtésére. Megtanít a mások véleményének tiszteletben tartására, esztétikai képzéssel egészíti ki az iskolai tanítást. Irodalmi, művészi kapcsolatokat létesít a tanulók között, így nemes célú egyesüléshez szoktatja őket. Az egyesülés hasznát gyakorlatilag ismerteti meg velük. A mellett sok hasznos ismerettel, nemes tanulsággal szolgál, meghitt, vidám órákkal gazdagítja a tagokat. Szórakoztató tanítással egészíti ki az iskolai képzés hiányait. Általában bizalmas együttlétben nevel az életre, előkészít arra, hogyan állja meg helyét az ifjú a társadalomban mint polgár, családtag, hazafi és jó keresztyén. A dolgozatok e feljegyzéseiben a tanulók az önképzőkörnek olyan gazdag programmját hordták össze, hogy ez maga bárkit meggyőzhetne az intézmény életrevalóságáról, szükségességéről. Látszik ezekből, hogy a mai elernyedés idején sem látják a tanulók felesleges időtöltésnek az önképzőkört, csak mai állapotán szeretnének változtatni. Az ifjúság ösztönszerűleg érzi, hogy itt az ő egyik nagyjelentőségű nevelőeszközéről van szó, melyből neki felmérhetetlen szellemi nyeresége származik, bármennyire támadja is a kishitűség és rosszakarat. Szívesen hivatkoznak a tanulók az önképzőkör régi nagy múltjára. A Petőfiek, Jókaiak nemzeti, történelmi jelentőségű önképzőkörére gondolnak, amelyekben a nemzet jövőjét készítették. Ügy érzik mind, hogy ehhez a múlthoz méltatlanná vált a mai önképzőkör. Néhányan rátapintanak a hanyatlás legbelső okára, és őszintén megmondják, hogy azért nincs lelkes önképzőköri munka, mert nincs is lelkesedés az ifjúságban. Rezignáltan állapítják meg jó előmenetelő és gyengébb tanulók vegyesen, hogy a mai ifjúságban hiányzik az ideális lelkesülés nemes eszmények iránt. Mintha hiányoznék az a nagy nemzeti eszme is, amely Petőfiéket lelkesítette. Úgy tetszik, hogy itt nemcsak az önképzőkör vegetálásáról, hanem az egyetemes magyar életről mondott lesújtó ítéletet a kis nyolcadikos diák. Mintha a trianoni ítélet nagyon is szíven talált volna bennünket, és mintha a nemzet lelke előtt eltűnt volna önértékének, hivatottságának biztos tudata. Tétova nemzedék vagyunk, mely nem tudja, mivé legyen, miért küzdjön, merre induljon. Addig nem
