Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Trócsányi Dezső: Az új tanterv elé
108 Trócsdmji Dezső: Az új tanterv elé. az antikváriusnak ; jön a felejtés, nincs továbbfoglalkozás — legfeljebb szakpályája tanulmányai érdeklik már mint főiskolást —, s ha munkakörhöz jut az életben, ott ismét csak szakember, lelke pedig jórészben üres marad. Ez a megállapítás nem akar egyáltalában vád lenni az egyének ellen, hiszen a mai társadalmi munkamegoszlás mindenkit mindinkább szakemberré tesz, s Idnek-kinek minél jobb szakemberré kell lennie. Ez azonban nem zárja ki sőt magába foglalja, hogy minden szakemberségünk mellett emberek is maradjunk. Az iskola, még az alsófokú nevelő iskola, a népiskola is megadja a műveltség alapjait, a tudás, a vallás, az erkölcs és ízlés alapvetését, a középiskola ugyanezt teszi magasabb fokon : emberségünk minden szakember voltunk mellett abban fog állni, hogy a világ mint a tudás tárgya a maga egészében is érdekelni fog, ,,az élet Isten színe előtt“, mint vallás a szívünkben erőt fog jelenteni, a jóság mint feltétlen követelmény fogja irányítani egyéni és szociális viselkedésünket, a szépség világa, az Isten-aíkotta természet és az ember-alkotta műtermék át fogja melegíteni lelkünket, s mindez együtt nemesít, mert a művelődés és a műveltség nemesít. Az a nevelőiskola érte el célját, amelyik ,,működő“-vé, azaz önmagát folyton tovább művelő, nemesedni vágyó emberré tette növendékét. A tanító és a tanár sohasem lehet csak szakember, hiszen ő az, aki növendékét „műveli“, művelődését irányítja, művelődővé vágyik tenni. Ezért elsősorban ömagának kell folvtonos önképzésben élő, művelődő embernek lenni. A művelődés öntudatosító ja a filozófia, amiből az következik, hogy minden embernek filozofálnia kellene, hogy művelődését minél öntudatosabbá tegye. Tény ugyan, hogy sok ember művelődése bizonyos alacsonyabb fokon áll meg, de a „nép“ mégis filozofál, ha egyszerű módon is, józan közbölcseséget formál közmondásaiban. Az ipari munkásság körében a gazdasági materializmus szimplex és hiányos ideológiája terjed. A középosztály a napi sajtó és a folyóiratok, valamint a szépirodalom legkülönfélébb termékeiből gyűjt magának világnézeti elemeket, filozófiai gondolatokat. De ez a gyűjtés, ez a filozofálás ötletszerű, rendszertelen, mondhatni öntudatlan. A nevelő, aki növendékei művelődését irányítja, s őket az életbe öntudatos világnézettel akarja elbocsátani, nem bízhatja magát változó ötletekre, múlékony, bár csillogó és rendszertelen gondolatokra. Neki magának is elvszerűen kell látni a világot, ő a nagy gondolkozók — filozófusok, tudósok, írók, művészek — java gondolatait az örök igazság, szentség, jóság és szépség nvilvánulásait keresi, s kutatja az emberi élet, a történet, a természet nagy összefoglalását, egységét, hogy láttassa azt meg diákjaival is. Ezért kellene minden tanárnak foglalkozni filozófiával, s ezért kellene a középiskolai tanárjelöltek filozófiai kiképzését alaposabbá tenni — amire nézve Weszely Ödön már figyelemreméltó gondolatokat közölt a Magyar Paedag'ógia 1930-as évfolyamában. Hogyan tanítsa a középiskola a filozófiát? Élményszerűen, a
