Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 3. szám - vitéz Bessenyei Lajos dr.: A magyar nő a magyar jövendőben

Vitéz Bessenyei Lajos <tr. : A magyar nő a magyar jövendőben. 101 Amit itt az Institutióból röviden kivontam, egy része annak a többletnek, melyet református iskoláinknak szellemben és tartalom­ban nyujtaniok kell, ha különleges hivatásuknak meg akarnak felelni. Ez a tanulság számunkra az Institutio ünnepén. Cegléd. S. Szabó József. A magyar nő a magyar jövendőben.' Ma egy hete ennek az intézetnek, ahol most tanári körünk ülé­sezik, egyik kiváló tanára a kegyesrend névadójának emlékünnepén tartott beszédében korunk züllött és süllyedt állapotáról beszélt, és azt mondotta többek közt : „A sok sebből vérző világot a család újjászületése mentheti meg a bukástól.“ Valóban minden jóérzésű és ép erkölcsű ember megdöbbenve szemlélheti, hogy hová jutott az úgynevezett keresztyén Európa Krisztus urunknak közel kétezer éves születése után. Azok a megváltó és üdvösséget nyújtó eszmé­nyek, melyek a golgotái keresztből áradtak szét a földgolyóbisra, talán még sohasem voltak hazugabbak, megcsúfoltabbak, képmuta­tóbbak a két millennium alatt, mint a XX. század kezdő évtize­deiben. Nem csoda, ha vizsgálódó és következtető elmék írásaiban lépten-nyomon megjelenik a fenyegető sejtés, amely a megvénhedt Európa műveltségének a csődjéről és bukásáról jövendöl. Igaz, hogy egy nemrégiben megjelent cikk nincs ezen a véleményen, (Hamvas Béla : „Modern apokalipszis“, Társadalomtudomány, 1035. 2—3. szám. 113—127. 1.), hanem ezeket írja (114. 1.): „Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez? Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a saját­ságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe... Krízis ma époly kevéssé van, mint Laoce korában, vagyis ma épúgy van, mint akkor volt : de ez a mai kor nem kivételesen válságos, nem válságosabb, mint a történelem bármilyen más korszaka... Nincs itt vége semminek, nem alkonyodik a nyugati kultúra, semmi sem megy tönkre. A világ változik, de ez a természete. Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön : lényegesen nem fog különbözni attól, ami ma van, s ami mindig volt.“ Hát ez egészen máskép hangzik, mint azok a beszédek és írá­sok, amelyek a „fehér faj haláláról“, „Európa halálos órájáról“, „a keresztyénség agóniájáról“, „gazdasági összeomlásról“, „termelési válságról“, „lelki elszegényedésről“ szólónak. Hamvas cikke szerint nincs ok félelemre vagy aggodalomra, mert ha nincs is rendén min­den, ha nem is fenékig tejfel minden, de semmivel sem rosszabb az általános helyzet, mint volt a múltban bármikor, és lesz a jövendő- 1 1 A Debreceni Tanári Körnek 1936. február 8-án a debreceni piarista reálgimnáziumban tartott gyűlésén elhangzott elnöki megnyitó beszéd.

Next

/
Thumbnails
Contents