Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - S. Szabó József: Kálvin négyszáz éves
S. Szabó József: Kálvin négyszrízéves Instiluliója. 99 rétor volt, hanem doctor. Ifjú korában a nagy francia humanista magisterek körében forgott, és azokkal kötött bizalmasabb ismeretséget : De Gouvea Andrással, Baduel Kolozs-zsal, akik a tanügyi reformáramlatokat irányították és vezették. A híres klasszikus tanítómesterben, Cordier Mathurin-ban professzorát és atyai barátját tisztelte, Sturm Jánossal a College de France falai között jutott szorosabb kapcsolatba. Ezeknek példáján felbuzdulva a tanárság eszménye lebegett előtte. Már iskolai tanulmányai alatt tanította tanulótársait, s ha kellett, még professzorait is helyettesítette. Eleinte úgy is akarta tehetségét és tudományát értékesíteni, mint humanista tanító s főként a klasszikus nyelvek magyarázója. Akkor is mint tanító, mint írásmagyarázó lépett föl, mikor a reformáció felé hajlott. Az embernevelés kiváltságos feladata hevítette lelkét, ennek szolgálatába állította erejét, képzettségét, tudományát. Franciaországban üldöztetve és bujdokolva meghitt baráti társaságokban, a hívők kis gyülekezeteiben mintegy bibliai köröket alkotott, melyekben élete veszélyeztetésével magyarázta a Szentírást, ő a reformált egyházak első belmisszionáriusa és bibliaköri munkása. Ilyen lelki adottsággal és hivatásérzettel menekült Franciaországból Baselbe, ahol megírta és kiadta az Institutiót, mely sem nem „alapéin“, sem nem „rendszer“, mintahogy az újabb magyar fordítók teológiai terminussal visszaadják, hanem amiképpen Szemezi Molnár Albert híven fordította le címét: „Az keresztyéni religiora és igaz hitre való tanítás“ (1624). A mű jellege és célja tehát egészben véve a tanítás, ami akkor Kálvin egész lényét betöltötte. Az egyik nevelési elv, melyet Kálvin különösen hangsúlyoz ebben a Tanításban, a törvény tisztelete. Ő a törvényt mindenek fölé helyezte. De melyik törvényt ? Azt, amelynek súlyát és elrendelését mint természeti lények érezzük, vagy azt, amelyet az emberi tekintély és uralom szab elünkbe ? Egyiket sem, hanem az Űr írott törvényét, az Isten akaratát, mely voltaképpen „nem egyéb, mint a természeti törvény bizonyítéka abból a célból, hogy gyakrabban figyelmeztessen, és mintegy emlékünkbe vésse azokat, amelyeket a természeti törvény tanításából meg nem tanultunk“. E törvény tára a Szentírás, melyet Kálvin olyannyira az isteni parancsolatok külső kifejezésének tart, hogy — némelyek szerint — az ő számára a biblia nem egyéb, mint egy nagy törvénykönyv. Az kétségtelen, hogy Kálvin az ő félelmetes komolyságával, hajthatatlanságával, sőt mondhatni, sokszor zord szigorúságával az élet minden vonatkozásában a törvényt helyezi előtérbe. „A törvényeknek és rendeleteknek — mondja — mindenki engedelmeskedjék, és meg ne tagadjon semmit, amit Isten akarata szerint megtehet.“ Itt a legszélsőbb határig elmegy, midőn azt írja, hogy a kötelességszerű dolgokban, a törvény súlya alatt még a gonoszoknak is alá vagyunk vetve. A törvény célja azonban az, hogy „szeretetre tanítson“ (ad docendam caritatem). Isten és embertársaink<szeretetére. Lényege eszerint nem más, mint amit Jézus a hegyi beszédben kifejtett. Itt jut el Kál!•
