Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 2. szám - vitéz Bessenyei Lajos dr.: A dolgozatok közös javításáról
Vili’z Bessenyei Lajos ilr. : A dolgozatok közös javításáról. 81 A dolgozatok közös javításáról. Az írásbeli dolgozat pedagógiai értéke minden vitán felül áll, ba azt a tanuló a maga erejéből készítette. Csakhogy éppen itt a bökkenő, mert igen sokszor „alienis bonis“ dicsekednek a szemfüles nebulók, és a tanár nem képes leszedni, lefosztani az idegen tollakat ezekről az igazi jómadarakról — „impudenti avi“ — és ennek következtében ilyen esetekben már nagyon is vitatható a dolgozat értéke. Az a „ha“ tehát egy rendkívül súlyos, nehezen elérhető és megvalósítható feltételt foglal magában. Mert legyenek a dolgozatok akár házi feladatok, akár iskolaiak, a kísértés ördöge egyformán ott settenkedik a diákok körül és csábítóan kínálgatja a maga portékáját: nesztek, vegyetek belőle, hiszen úgysem veszi észre senki ! És hát valljuk be egészen őszintén, kelendő árucikk az ördögé szerfelett, néha annyira, hogy utólagosan maga Lucifer is megsokalja néha az elért forgalmat, pedig Sátán őfelsége régesrégen hozzászokott a diadalom nyeréshez, elkezdve az első tilalomszegőnél, Éva nagyságos asszonynál. Van is abban valami izgató, szinte valami regényes, önérzet-dagasztó, hősies dolog, mikor a kisdiák, a gyenge, a mélyen- alúllevő, a nagy tanárt, az erőset, a magasban-trónolót, kijátszhatja, becsaphatja, megtévesztheti. Magábanvéve nem helyes, nem bölcs, nem építő cselekedet az efféle lopás, de azért akárhányszor dicsekedve meséljük el deresedő fővel is baráti körben egy-egy érettségi thesis agyafúrt megszerzését, vagy más sikerült csempészésünket. Úgyhogy vallom azt: megszüntetni teljesen a különféle lopási visszaéléseket lehetetlen ; csökkenteni, ideiglenesen visszaszorítani azokat olykor-olykor sikerül, de aztán megint megjelennek, kivirágzanak és vígan gyümölcsöznek. Kell tehát velők számolni, azaz hiba lenne figyelmen kívül hagyni őket, akár otthon írott, akár az iskolai órákon készített dolgozatokról beszéljünk is. Én azonban ez alkalommal csupán az iskolai dolgozatokat veszem tekintetbe. Amiképpen ugyanis a házi feladatok értékét kétessé teheti és teszi az idegen forrásból merítés ténye, éppen úgy az iskolai dolgozatok becse sem mentesül ezen devalvációtól. Innen van az az igen elterjedt tanári felfogás, mely a dolgozatok Íratását majdnem teljesen hiábavaló időpocséklásnak minősíti, és a mai rendszert szeretné e téren merőben megváltoztatni. Nem kívánok e vélemény mellett vagy ellen perbe szállani, mert ezt most nem tekintem feladatomnak ; annyit azonban én is állítok, hogy például egy 60 tanulóból álló osztályban, ahol egymás hegyén-hátán ülnek a gyermekek, a csempészést a legszigorúbb ellenőrzéssel sem tudom teljesen megakadályozni, márpedig ilyenkor az egyéni munkát az egyes dolgozatokban megtalálni és igazságosan megítélni, osztályozni egyenlő majdnem a zabhegyezéssel. És mindennek ellenére mégsem lyukadok ki a negáció álláspontjára, nem vagyok és nem leszek antidolgozatista 3