Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 2. szám - Dr. Madai Pál: Történelemtanításunk és az új tanterv
56 Dr. Madai Pál: Történelemtanításunk és az új tanterv. azon általános kívánságnak, amely a történetnek, mint egyik legfontosabb nemzeti tárgynak a középiskolai tanulóifjúságra gyakorolt nevelő hatását, nemzeti szellemű képzését fokozni kívánja. A magasabb nemzeti szempont kielégítésének érdeke itt épúgy maga után vonja a cél elérésére fordítandó munkaidő felemelését, mint ahogy az a testneveléssel kapcsolatosan bekövetkezett. Tankönyvírók és tanárok szempontjából egyaránt nagyon kívánatos volna továbbá, hogy a tantervi utasítások a tantervvel egy- időben jelennének meg, és a történettanítás vezető szempontjaira, menetének és módszerének megvilágítására a mostaninál is részletesebben terjeszkednének ki. Magyar történettanárok számára írt vezérkönyv hiányában különösen szükség van arra, hogy a tantervkészítőknek a középiskolai anyag új csoportosításával és feldolgozásával kapcsolatos intenciói minél korábban a tanárság köztudatába jussanak, továbbá, hogy a történettanításnak — talán minden középiskolai tárgy között legnehezebb — módszerére vonatkozó elvek és szempontok az eddiginél részletesebben, rendszeresebben fejtessenek ki. A történettanítás módszertanából itt most csak egyet, a szemléltetés kérdését kívánom kiemelni. Tudjuk, hogy a történet időben és térben egyszer lefolyt események láncolata, s ez alapon a történelem valóságtudomány. Az események létrehozója azonban mindig az emberi szellem, éppen azért a történeti események hosszú sorában a szellemi élet fejlődése tükröződik. A történettanítás legfőbb nehézségét éppen az adja, hogy állandóan két, egymástól elválaszthatatlan, de sok tekintetben ellentétes elemmel: egy objektívvei és egy szubjektívvel kell dolgoznia. A történeti megismerés iegbiztosabb útját úgy járhatnánk, hogyha az objektív elemet, vagyis magát a történést, a tanuló érzékei elé tárhatnánk, szemléltethetnénk. Az egyszer lefolyt történeti események azonban tudjuk, hogy még ma, a film korában is, nagy ritkán örökít- hetők meg. Ezért kénytelen a történettanár az ismeretátadás, a megértés munkáját egy másodrangú eszközzel, a belső szemléltetéssel végezni. Ennek sikere s egész történettanításunk eredménye attól függ, meg vannak-e a tanuló lelkében azok az elemek, amelyek segítségével az új ismeretet megértjük, a történeti fogalmat felépítjük? És itt kapcsolódik be a történettanításba a szemléltetés nagy jelentősége, amelyre főként az alsófokú tanításban van igen nagy szükségünk. Ha már az egész történeti folyamatot nem tudjuk szemléltetni, legalább annak egyes mozzanatait, pl. a döntő jelenet rekonstruált képét, vagy magát a cselekvő személyt, esetleg a cselekvés helyét, eszközeit stb, stb mutassuk be. Véleményem szerint itt volna az ideje, hogy a történeti szemléltetés összes módjait, eszközeit és lehetőségét feldolgozzuk, rendszerezzük és tervszerűen a tanítás szolgálatába állítsuk. Kívánatos volna, hogy az utasítások erre is részletesen kiterjedjenek, és ne csak a szemléltetés közismert, általános eszközeit sorolják fel. Különösen
