Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - Csanády Sándor: A ma középiskolájának a feladata
Csanádi/ Sándor : A ma középiskolájának a feladatú. 348 Ki beszél itt az erkölcsi birtokállomány épségéről, a munka értékéről, a kötelesség szentségéről, a feddhetetlen magaviseletről, az ernyedetlen szorgalomról, vagy legalábbis az erőhöz mért igyekezetről? ! A legfontosabb az a pillanatnyi előny, mely esetleges kilátásokhoz nyit utat, meglehet törekvő és érdemesebb egyének rovására. Kezdetileg a világ összezavart gazdasági rendjéből, a trianoni nyomorúságból fakadt föl a megélhetésnek, elhelyezkedésnek elszomorító, megrázó versenye. Megmarcangolt nemzeti létünkben sokmindent meg kell értenünk, ámde a kezdeti forma nem lehet mégsem állandó és végérvényesnek elfogadott életjog, legkevésbbé az iskolában, ha az gyökerében pusztítja el a fundámentumot: a becsületességet. Miért ne lehetne verseny derék tanulók között, nem pedig szökő ösvényen elébekerülni a rendes úton járónak? Háború utáni életünknek sok olyan erkölcsi foltja van, melyeknek tárgyalása nem tartozhatik jelen fejtegetésünk keretébe. E foltok egyike a könnyen boldogulás ragálya, mely erős hullámveréssel csapkodja az iskola sokszázados palánkját is. Mennyiszer kell a tanárnak a lelkiismeretét keresztre feszíteni, amikor legsúlyosabb kötelességét teljesíti: az osztályozást! Elszomorító látvány az is, mikor a szülő gyermekét (ritkábban : gyermekeit) anyagi erején felül, társadalmi állásán túl öltözteti, szórakoztatja és magasabb társadalmi osztályok szokásaira, életformáira kapatja. Az iskola ilyenkor csak arra volna jó, hogy „papiroseredményt“ adjon, — minél jobbat. Ebben az életstílusban több a köve- telődzés, nagyravágyás, mint a jobb jövő reménye, hite, sarkaló munkakedve. Ilyen levegő is bőven áramlik be az iskola ajtaján. Micsoda erőfeszítéssel dolgozik ma a tanár, hogy ezt a betóduló áramlatot visszahajtsa, hogy tanítványainak lelkét üdítse, tisztítsa ! Mert —- sajnos — a kezdő osztályokban még tisztaszemü gyermekből mily sokszor lesz cinikus bírálója tanárának a könnyelmű világfelfogás hatása alatt. Mennyiszer kell a tanárnak keresztre feszíteni a lelkiismeretét, mikor tanítványa erkölcsi magaviseletét elbírálja, amely magaviselethez annyi színező hatást adott az a társadalom, mely olyan szívesen hallatja bíráló szavát az iskolára ! Aki benne él az iskola mai életében, látja, hogy nem a tudás a legfontosabb a ma középiskolájában, hanem a jellem. Ez aztán megérleli a tudás gyümölcsét is. VI. Egyoldalúságba esnénk, ha — a fentiek megerősítéseként is — nem szólnánk azokról a szülőkről is, akik gyermekük jövőjét a komoly munkára és a jellemességre építik fel. Különösen ott figyelhetjük ezt meg, amelyik városban több középiskola van, melyek közül a munkában és fegyelemtartásban legerősebbet azok a szülők választják, kikre nézve nem közömbös, hogy gyermekük milyen útravalóval megy neki az életnek. Vannak tehát iskolák, melyeknek mértéke jóval erősebb, mint a másoké, mégsem fenyegeti őket elnéptelenedés, sem pedig nívósüllyedés a szülők társadalmi állására nézve. Sőt!
