Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 8-9. szám - S. Szabó József: A magyar református tanügy újkori fejlődésének kezdete
.S'. Szabó József : A magyar református tanügy újkori fejlődésének kezdete 339 politizálni akarnánk, hasonlítsuk össze a napi sajtónkban megjelent értékelését ezen útnak, mit fogunk látni: a legellentétesebb megítélését ezen cselekedetnek, úgyhogy abba egyaránt belemagyaráznak egyfelől igen nagy hazafiságot, államférfiúi bölcsességet, másfelől szeleburdi elhamarkodottságot, hozzánemértő dilettantizmust. Azt kérdem én, hogy ma, amikor egy világháború réme reszketteti esetleges kitörésével az egész emberiséget, szabad-e, helyes-e ilyen ellentétes beállításban az ország miniszterelnökének valóban döntő jelentőségű külpolitikai ténykedését bírálni? Használunk-e ezzel nemzetünknek kifelé és befelé? S lehetséges volna-e ilyen jelenség, ha az a bizonyos egységes nemzeti lélek megvolna bennünk? Szégyenkezve kell beváltanunk, hogy ilyen tekintetben mögötte állunk az általunk lenézett Balkán népeinek is. A nyugat nagy nemzeteivel pedig ne is próbáljuk magunkat egybevetni ! Mussolini húszmilliós tömegének mozgósítása, a hittlerizmus csudálatos belső politikai reformjai, az angol konzervatív, liberális és munkás-pártoknak a mostani abesz- színiai háborúban elfoglalt közös álláspontja, stb. mind-mind olyan jelenségek, amelyek enemzetek egységes lelkisége nélkül sohasem lettek volna megvalósíthatók. Nemzetünk szebb és boldogabb jövendője érdekében — sőt én ennél tovább megyek —, egyáltalán országunk itteni további meg- maradhatása céljából feltétlenül és okvetlen meg kell csinálnunk a nemzeti lélek egységét. Persze, ez nem fog menni máról-holnapra, sem egyik évről a másikra. Ez évtizedes céltudatos munkát igényel, ami tanárainkra és tanítóinkra, minden magyar köznevelőre várakozik. Gyönyörű, de hosszadalmas, építő, de idegőrlő feladat; de a „jobb kört“' melynek eljöttéért annyiszor epedezik buzgó imádság ajkainkon, nem lehet puszta várakozással, tétlen passzivitással a sorstól kiharcolni. Azért dolgozni, fáradni, verejtékezni, szenvedni kell. Ha az anyag idomtalan és szervetlen tömegéből csak hosszúhosszú dolgozás alkothat rendezett, egy stílusú, szépséges épületet, gondoljunk az Akropolis ragyogó, fehér márvány Parthenonjára, mely évtizedekig készült el, akkor a lelkek egységének kimunkálására ne sajnáljuk a fáradságot, az erőt, az idegeinket. Ebben az esetben az eredmény nem kétséges, hanem bizonyos. Debrecen. vitéz dr. Bessenyei Lajos. A magyar református tanügy újkori fejlődésének kezdete. A magyar református tanügy korszerű, rendszeres pedagógiai elveken nyugvó rendezése a Maróthi György Opinioneséve 1 (1711) kezdődik, amely azonban hatását csak később a Debrecenben 1770- * * önálló részlet ,,A ceglédi református iskolá]Jörléneté“-bő\, n elyet az egész református tanügy fejlődésére tekintettel írtam meg. S. Sz. J. í*