Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 7. szám - Megjegyzések
276 Megjegyzések. Beszámolómnak a végére értem. Akaratomon kívül hosszabbra nyúlt, mint gondoltam. Mégsem fejezhetem be a nélkül, hogy két kérdésre feleletet ne adjak. Az egyik így hangzik : elérték-e a magyar cserkészek a maguk elé tűzött célt? A másik pedig : minő kötelességek várnak reánk a lengyel út után? Az első kérdésre megnyugtató érzéssel igennel felelhetek. A cél ez volt : barátokat szerezni, tanulni. Én úgy érzem, hogy azok a bensőséges érzések, melyek a spalai rengetegben a két nemzet fiainak szívét annyira összeforrasztották, testvéri érzéssé nemesedtek, ami pedig a tanulást, ismeretszerzést illeti, erre bőven volt alkalom. Mármost mindenkinek egyéni kötelessége az összegyűjtött anyagot feldolgozni, s akár saját munkakörében, akár a cserkészetben vagy a nemzet életében értékesíteni. Ezzel már az első kötelességet meg is jelöltem, mely a résztvevőkre vár. Elsősorban az ő dolguk, de mindnyájan közremunkálhatunk részben, hogy tanítványainkban felköltsük az érdeklődést Lengyel- ország iránt. Nemzeti történetünk, irodalmunk megadják ehhez az alapot, melyre biztosan építhetünk. Nagyon ajánlom Tomcsányi János Lengyelország, Vázlatok és tanulmányok, Stúdium kiadásában 1932-ben megjelent munkáját, mely minden tekintetben kielégítő tájékoztatást nyújt Lengyelország múltjáról és jelenéről, földrajzi, gazdasági, politikai és művelődési viszonyairól. Vigyáznunk kell arra is, hogy a testvéri közelségbe került két nemzet fiainak a szívében a közös érzések el ne halványuljanak, erejüket el ne veszítsék. Ezért buzdítanunk kell cserkészeinket, hogy lengyel testvéreikkel szorgalmasan levelezzenek, s ebbe a levelezésbe igyekezzünk nem cserkész diákokat is belevonni. Németül vagy franciául tudó lengyel cserkészek címét a Lengyelországban járt cserkészektől s a Magyar Cserkész- szövetségtől is kaphatunk. Ha ezt a keveset megtesszük, akkor a lengyel-magyar testvériség fája nem maradt a spalai rengetegben. Pápa. Horváth Endre. MEGJEGYZÉSEK. A szakteremrendszerröl. Egészen újszerűnek látszik és Magyarországon első az, amit Arató István igazgató a kőszegi evangélikus leánylíceumban megvalósított : a szakteremrendszer. Erről Szemlénkben 1935. évi május hóban nekünk, szakembereknek Arató beszámolt már. Előzőleg azonban a Pesti Napló hasábjain ismertette újítását, melynek lényege az, hogy minden tárgyat egy számára berendezett teremben tanulnak a növendékek : eddig a taneszközöket vitték a tanulókhoz, most a tanulók mennek a taneszközökhöz. Legújabban megint napilapokban olvastunk erről. Sorainkkal nem akarunk mást, csak helyes megvilágításba kívánjuk ezt az újítást helyezni. Mert elgondolható, hogy mellette és ellene egyaránt lehet érveket felsorakoztatni,
