Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 7. szám - Horváth Endre: A lengyel cserkészek jubileumi nagytáborában
274 Horváth Endre : A lengyel cserkészek nagytáborában cserkészleányok munkája is akkor kezdődött, amikor az eloroszosított iskolák lengyel tanulóit titokban összegyűjtötték, az anyanyelvükön írni, olvasni tanították, kis versekkel, imádságokkal a hazaszeretet tüzét élesztgették s erősítették. Azután felkészültek az előre sejtett és biztosan várt vérzivataros időkre. Tépéseket készítgettek s gyakorolták magukat a hírszerző, híradó, egészségügyi és egyéb szolgálatokban. A hazáért hősi halált halt leányok tettei nem halványultak el a lengyel cserkészleányok emlékezetében, hős elődeiknek akarnak ők is méltó utódaik lenni. Folyik is a munka a leányok táborában, őrségen, élelmiszerelosztó helyeiken, irodáikban ritka fegyelmezettséggel dolgoznak. Sátraikat maguk állítják fel, maguk készítik el azok berendezési tárgyait. A fűrészt, baltát, ásót époly jól kezelik, mint a fegyvert, mikor célba lőnek, hogy az előírásos pontszámúk meglegyen. A morze-, szemafor jelzést csak úgy gyakorolják, mint a villany- szerelést, és mindezt nem felületes nemtörődömséggel, hanem a célt világosan látó komolysággal. És e kemény, fiúkhoz inkább illő munka mellett is mennyi nőies báj és kedvesség hordozói. A fiúkkal való érintkezésben, magatartásukban valami testvéri közvetlenség jutott kifejezésre, mely a rokonvonzalom mellett tiszteletet is parancsolt, mert a vidám tréfa közben is mindig éreztetni tudták női méltóságukat. Ilyeneknek ismertük meg, s így tanultuk meg méltóképpen tisztelni a lengyel cserkészleányokat. * De nemcsak cserkészvonatkozásban, hanem egyebekben is rendkívül tanulságos és élményekben gazdag volt a lengyelországi utazás. Az éjszaka sötét lepellel takarta el előlünk Komárom s az elszakított magyar részek vidékét, csak Trencsén előtt tépte szét a felkelő nap a fekete fátyolt. Mindenki némán, szótlanul szemlélte a tovatűnő ébredező tájakat, csak a szemek beszéltek s elárulták az érzéseket, melyek mindannyiunk szívét eltöltötték. Zebrzidovicen, a lengyel határállomáson már megéreztiik, hogy őszinte, szerető szívek várnak bennünket. Krakkóban azután, a Wawelen Hedvig királyné és Báthory István síremlékei mellett, a közös dicső múlt beszédes emlékei között világossá vált előttünk, hogy az a szeretet, mellyel bennünket lengyel testvéreink várnak, s amelyet mi magunkkal hoztunk, letűnt évszázadok el nem halványuló fényétől veszi erejét. A testvéri összetartás fogadalmát erősítettük meg Lengyelország nagy fiának, Pilsudski tábornagynak koporsója mellett, amikor egyenként néma tiszteletadással vonultunk el a katafalk előtt, melyre Teleki Pál gróf, főcserkész tette le a magyar cserkészek mezei virágokkal díszített hatalmas árvalányhajkoszorúját. Ha eddig nem ismertük közvetlen tapasztalásból a nemzeti érzésnek átfogó erejét, itt azt is megérezhettük. Magunk előtt láthattuk azt a végnélküli hosszú embersort, mely a vár alól egyesével
