Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 7. szám - Kapi-Králik Jenő: Bach–Haendel–Schütz
Kapi-Králik Jenő : Hoch—Haendel—Schütz. 257 Bach—Haendel— Schütz. (A középiskolai énok- és zenetanítással kapcsolatban.)1 Az 1935-ös esztendő három nagy evangélikus zeneszerzőre irányította reá a művelt világ figyelmét. Bach és Haendel születésének 250., Schütz Henrik születésének pedig 350. évfordulóját ünnepük ez évben. Azokban az államokban, ahol az evangélikusság öntudatos megnyilatkozása nem a kisebbség gyenge szava, hanem bátor hitvallás, ott egymást érik a szebbnél-szebb, külsőségekben impozáns, nagy tömegek számára is felejthetetlen élményt nyújtó Bach—Haendel és Schütz-ünnepélyek. Nálunk Magyarországon már szerényebb ünnepi megemlékezéssel kell megelégednünk. A három nagy zeneszerző emlékére szentelt, az egyház részéről hivatalosan is kezdeményező s a hazai Bach-kultuszt magának kisajátító s magáénak valló mozgalom hiányában Budapest zenei életében sem a várt nagyszerűségében szerepeltek a megemlékezések. A Filharmóniai Társaság egy Brandenburgi-koncert előadásával, a magyar rádió pedig egy helyszíni közvetítéssel vélte elintézni Bach ünneplését. A Zeneművészeti főiskola pedig — eltekintve a most évvégi, Bach emlékének szentelt növendék-hangversenyétől — csupán az idei évkönyvében jelzi, hogy Bach-emlékévben járunk, amikor Zalánfy Aladárnak, a hazai evangélikus zenének ma kétségtelenül vezető egyéniségének tollából egy Bach-cikket közöl. Lelkes énekkarok azonban az idei budapesti hangverseny-évad kiemelkedő eseményeivé avatták Bach és Haendel jubileumi interpretálását (Lichtenberg Emil a karácsonyi-oratorium s a Máté-passió előadásával, Ádám Jenő a Palestrina-kórus élén, a Deák-téri templom rádiós Bach-estje stb.). A két pesti evangélikus középiskolánk pedig a reformátusokkal együtt a Zeneművészeti főiskolán áldozott a három egyházi zeneszerző emlékének. Ez alkalommal, amikor a jubileumi megemlékezések tükrében vádlóként tárul elénk középiskoláink elhanyagolt énekés zenetanítása, nem lehet célunk a három zeneszerző életének, müveinek s egyetemes zenetörténeti jelentőségének az ismertetése. A múltban a melléktantárgyak között is lenézett, unalomba fulladt s lelki élménnyé sohasem emelkedő énekórák eredménye az, hogy ma Bach— Haendel—Schütz neve sokakban nem egyéb, mint száraz kultúrtörténeti adat. Többen fognak ugyan emlékezni a zongorát tanuló gyermekek Bach játékára, a hangverseny látogatók pár Haendel áriára vagy oratórium-részletre, a Lipcsében járók egy Bach-kantátára. De hol vannak ezek a különálló impressziók attól a boldog, nemcsak a templom hangulatában, hanem a fénylő hangverseny1 Az Országos Evangélikus Tanáregyesület Nyíregyházán tartott, 1935. évi június 10-i közgyűlésén elhangzott előadás.
