Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Trócsányi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé
Trócsányi Dezső : Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé. 261 Lapját, ahol mintatanításokat is mindig találunk, s alkalmas indításokat vehetünk. Ha az új középiskolai Tantervet olyan részletes Utasítás fogja követni, mint a népiskolait, akkor megleszünk vezérkönyvek nélkül is. S ha még mintatanítások sorozatának kiadására sem kerülhet a sor, középiskolai tanügyi szemléink hozhatnak mintatanításokat, amelyeket szintén követhetnének hozzászólások. így középiskolai munkánk eljuthatna az öntudatos és kidolgozott, biztos, módszeres eljárásokhoz. Olyanféle módszeres füzeteket, aminőkre Kerecsényi Dezső gondolt, adnak ki, ha jól emlékszem rá, a szegedi polgáriiskolai tanárképző tanárai. S ha már az irodalmi ajánlásoknál tartunk, legyen szabad kartársaimnak emlékezetébe idéznem, hogy a fővárosi Pedagógiai Szeminárium vidékre is szívesen kölcsönöz ki könyveket, hiszen pár éve éppen ezzel az ajánlattal küldte le gyönyörű könyvtárának katalógusát középiskoláink igazgatóságaihoz. Vidéki iskoláink ma nagyon kevés új munkát tudnak beszerezni, külföldieket még kevésbbé, így nagy előny, ha egy dúsan felszerelt könyvtár nyitva áll számukra. 2. Az elmélet kérdéséhez. Nem egyezem meg Kerecsényi Dezsővel abban, hogy „a magyar nyelvtan tanításában minden fogalmi ismeretnek stiláris célú főhangsúlya van. A nyelvi pontosságra és gazdagságra való törekvés visz el bennünket a melléknevekhez és főnevekhez...“ stb. Ezt a módszerű anyanyelvtanítást „nyelvi magyarázat“ címen igen szépen végzi a feladatát megoldó népiskola, amely ma már a formális nyelvtant nem ismeri. A középiskola azonban nem lehet el formális nyelvtan nélkül, mert a tanuló idegen nyelveket is tanul, s ma már tudjuk, hogy tiszta közvetlen (direkt) módszerrel a modern nyelveknél sem boldogulunk, még kevésbbé a klasszikus nyelveknél; s végül is egyes gondolkozási kategóriák kifejezése lehet más a mi nyelvünkben, mint az indogermánban, de a gondolatforma, a kategoriális vonatkozás lényegileg ugyanaz. A tanulónak tehát meg kell ismernie a nyelvtan alapvető fogalmait, s miért ne tehetné ezt a magyar nyelv körében? A mai magyar nyelvtan túlméretezett anyagát azonban szívesen redukálnám. Amit a tanulónak igazán jól kell tudnia, az a mondatrészek és a szófajok ismerete (a mondatrészek ismeretétől csak egy lépés a mellékmondatok felismerése). Hangtan, szótövek, ezeknek a ragozásban történő változásai, denominális és deverbális ige- és névszóképzők a legszükségesebb mértékre volnának szorítandók. Elég, ha egy diák felismeri a gyakorító igét, de hogy a képzőit rendre felsorolja, annak igazán semminemű formai vagy tartalmi jelentősége, művelő jellege nincs. A IV—-VI. osztály elméleti anyagát, ha rajtam állna, mai formájában egészen megszüntetném. Az előadásmód megfigyelését, ami a „stilisztika“ feladata, már a népiskolai olvasmánytárgyalás „alaki“ része is végzi; már itt keresi a gyermek, mit mondott szépen az író, s gondolkozik rajta, miért szép, egyes szép kifejezéseket kiír a magyar füzetébe. Ezt a munkát folytathatja, kell ho«y folytassa a közép-
