Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 6. szám - Losonczi Zoltán: Gombocz Zoltán
Losonczi Zoltán : Goinbocz Zoltán. 243 mindenekelőtt az összehasonlító nyelvészet iránti érdeklődést keltették fel benne. Ily tárgyú ismertető cikke már a Nyelvtudományi Közlemények 1897-i évfolyamában is megjelent. Ezt követte ugyanebben a folyóiratban egy évvel később ,,A vogul nyelv idegen elemedről szóló kiváló módszerrel készült s az orosz nyelv alapos ismeretéről is tanúskodó értekezése. Ugyancsak e folyóirat közölte tanulmányát a vogul és osztják nyelv szamojéd elemeiről, a török-mongol hangviszonyról, továbbá csuvas szójegyzékét s számos, a finn-ugor összehasonlító nyelvészetet illető szófejtését s kisebb cikkét; az avarok nyelvéről pedig a Magyar Nyelv 1916. évi évfolyamában jelent meg tőle egy tanulmány. Az ural-altáji összehasonlító nyelvészet alapos ismerete azután segítségére volt számos magyar nyelvtörténeti kérdés megoldásánál is. Ily módon fontos eredményeket ért el a magyar hangtörténet terén. így kitűnő módszert mutat a magyar magánhangzók finn-ugor alapon való tárgyalására ,,A magyar a hangok történetéhez“ című értekezése (Nyelvtud. Közlemények, 1909). Több, a magyar magánhangzók különféle kérdéseivel foglalkozó cikkét a Magyar Nyelvben tette közzé. A magyar alaktant illetőleg főkép egyes képzők finn-ugor változatainak kimutatásával szerzett nagy érdemeket (Egy ismeretlen képző. Nyelvtud. Közlemények, 1917—-20), az Ungarische Jahrbücher 1930. évi évfolyama pedig a magyar igeragozás kialakulására vonatkozó fontos megállapításait közölte. Hogy miképpen képzelte új elvi alapon egy történeti mondattan felépítését, arra pedig ,,Mi a mondattan?“ című tanulmánya vet világot (Magyar, Nyelv 1929). Eőkép a Magyar Nyelv megindulásától kezdve, amely folyóiratnak csekély megszakítással mindvégig egyik szerkesztője is volt, egyre jobban foglalkoztatták a magyar szókincs kérdései. „Alig van érdekesebb és vonzóbb tanulmány, mint az egy műveltségi körbe tartozó szavak eredetét kutatni“ —• írja „A régi magyar ételnevek eredetéről“ szóló tanulmányának bevezetésében (Magyar Nyelv, 1905, 160). Ezután eredetük szerint csoportosítja az idetartozó szavakat, s az eredményt művelődéstörténeti szempontból is értékesíti. A magyar és a török szó- és hangtörténet szempontjából egyaránt fontos és minden más tekintetben is valósággal mintaszerű tanulmánya „Régi török jövevényszavaink“ (Magyar Nyelv, 1907 ; bővebben „Die bulgarisch-türkischen Lehrwörter in der ungarischen Sprache. Helsinki, 1912). Eredményei új utat nyitottak a magyar őstörténet és mondái hagyomány kutatásának terén is. „Árpád-kori török személyneveink“ (Magyar Nyelv, 1911—-1915.) magyarázatában a török névadás lélektanát is tekintetbe vette, egész újszerű módon. Nyelvtudományi irodalmunk legnagyobb szabású munkálatának, a Magyar Etymologiai Szótárnak pedig, melyet fáradhatatlan munkatársával, Melich Jánossal együtt oly kitűnően szerkesztett, elhunytá- val egyik erős oszlopa dőlt ki idő előtt. Foglalkozott rendkívül erős kritikával a magyar őstörténet egyes kérdéseivel is (1. A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány ; Nyelví*
