Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 235 tényezők akaratán, mert akkor még a latin és görög adta a kultúra lényegét. Ma már szerte a világon a cselekvés iskolájának hívei vezetnek, ahol a tanuló átéli az anyagot, dolgozik, nemcsak hallgat, aktív, nem pedig passzív résztvevője az órának. Kétségtelen, hogy óriási a jelentősége annak a pedagógiai irányzatnak, mert becsületet szerez a munkának, a gyermeket pedig cselekvő, gondolkozó lénnyé neveli. Ahol eltérések, ellenvetések vannak, ott mindenütt a felszerelés, a nagy osztálylétszám az akadály a mai tanterv anyaga mellett, s nem a tanárok részvétlensége. Természetrajzi megfigyelések, biológiai, ásványtani, vegytani, fizikai, stb. gyakorlatok már régóta vannak iskoláinkban, azonban nem az oktatás központjában, hanem annak kisegítőjeként. De nem is ezen fordul meg a munkáltató tanítás, hanem azon, hogy ki tudjuk-e termelni tanítványainkból mindazt, amit eddig mi magyaráztunk? ! Bátran állíthatjuk, hogy igen, csak nem a Tanterv mai előírt anyagát és nem a mai 50—60, sőt 80-as diáklétszám mellett. Mert azok az iskolák : Szegeden az állami polgári iskolai tanárképző főiskola gyakorló iskolája ott tanít Jeges Sándor), Budapesten a IX., Mester-u. irányító polgári fiú- és leányiskola (székesfővárosi) olyan kevés tanulólétszámmal, tanári óraszámmal, de olyan remek fölszereléssel dolgozik, hogy régi százados iskoláink sem vehetik fel velük a versenyt. Tehát nem a tanárok nemakarásán, vagy képességén, hanem inkább a külső körülményekben rejlik az ok. És ezek az iskolák, ahol nem tudják 100%-ig megvalósítani a munkáltató iskoláztatás ma hangoztatott elveit, mégis embereket, tudósokat fognak nevelni ezután is, amint eddig is tették. Ha végignézzük akár a református, akár az evangélikus tanárok egyesületének évkönyvét, a régi értesítőket, akkor látjuk, hogy sok munkáltató vezéreszme találódik azokban. Irodalom nélkül, csak úgy emlékezésből Bodnár Bertalan hódmezővásárhelyi, Szilády Zoltán nagyenyedi, Fábry Pál rimaszombati, Szutorisz Frigyes eperjesi, stb. tanárokra utalok csak, akkor látjuk, hogy a mi embereink mindig megfeleltek a rájuk rótt kötelességeknek. Ebben a tekintetben szerzőnknek is utána kellett volna nézni legalább a magyar irodalomnak, mert a munkáltató tanítás sem pattant ám ki hirtelen, mint Pallas Athene Zeus fejéből, hanem lassú fejlődés eredménye és szinte következménye az elvárosiasodott, a természettől elszakadt, megfigyelésre, sőt gondolkodásra sem iparkodó korunknak. Mintha csak polgári iskolai kollégáinak szánta volna művét szerzőnk, pedig azt a középiskolások is jól használhatják, főleg az alsó osztályos természetrajz tanításánál. Azt nem is várjuk, hogy kielégítse a felső osztályos természetrajztanításra való igényeket. Természetesen hibákat, ellentétes felfogású ösztönző eszméket is találunk szerzőnk művében. De ez így van jól, ha mindenki a maga egyéniségét adja az irodalmi adatok ellenére is. Ez okozhatta, hogy kimaradt Gerő Árpád volt soproni tanár, Húsz Ödön volt dési tanár, stb. munkásságának fölemlítése, pedig azok is sokat lendítettek a biológia tanításán. Az ifjabb tanárnemzedék hálás lehet szerzőnknek, mert végigvezet tudományunk történetén, miközben bemutatja a biológia magyar művelőit, de kihagyja a legnagyobbak egyikét : Méhely Lajost. Megismerkedünk a biológia tanításának történetével is. Azután azt vázolja, milyen a munkaiskola a biológiai oktatásban : kirándulások, viváriumok, terráriumok, akváriumok, növénykert, kísérletek, gyakorlatok úgy a növény-, mint az állatvilágból ; a rajzolás, a papiros- és agyagmunkák, mint a biológia tanításának segítői ; a szertár, a szabadoktatás, azután tanítási példák, stb. A könyv hivatása az lenne, hogy megtermékenyítse a természetrajz pedagógiáját és didaktikáját. Erre nagyon alkalmas, mert megkapják benne — akik idegen nyelven nem tudnak — mindazt, amire tanítás közben feltétlenül szükségünk van. Ezért kell szerzőnk művével foglalkozni. Dr. Horváth Károly.
