Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Dr. Harsányi István: A latin szöveg kérdéséhez
Dr. Harsányi István: A latin szöveg kérdéséhez. 213 tizálták, elbeszélő költeményben feldolgozták, s ügyesen megrajzolták. S hogy — legalább futólagosán —- végigmenjünk az egész liviusi anyagon : ritkán láttam oly nagy és őszinte érdeklődést kiülni tanítványaim arcára, mint mikor pl. a Hannibál jellemét, a liegyilakók viselkedését, az alpesi út nehézségeit, a hadicseíeket (Trasumennus tó, tarracinai szoros !), a csodajeleket, egyik-másik érdekes ostromot, Archimedes gépeit stb. tárgyaló részeket olvastuk. Nagy kedvvel, lelkesedéssel, a tanulók csaknem állandó éber érdeklődése mellett kezdtem tanítani és tanítom ezt a liviusi anyagot. Azért döbbentett meg a Rab István pesszimista hangú cikke. Hiszen eddig nem jöttem rá, hogy olyan szöveget tanítok, ami érdektelen, értéktelen és félredobandó. Természetesen nem jelenti azt hozzászólásom, hogy nem kelne el egy jó chrestomatia, vagy esetleg még jobb tankönyv. Hadd jöjjön ! De jobb legyen aztán a liviusi anyagnál, ami talán mégsem olyan ólomsúlyú és vigasztalan, mint Rab István gondolta. Sárospatak. Dr. Harsányi István. Válasz dr. Harsányi Istvánnak a latin szövegek kérdésében. Nagyon köszönöm kedves kollégámnak, hogy a szövegkérdés ügyében szerény soraimat nem hagyta figyelmen kívül. Engedjen meg azonban néhány megjegyzést. Először is múltkori gondolataimat nem pesszimista és nem is hangulat diktálta. Nem érdekli ugyan a nyilvánosságot, de saját védelmemre mégis felhozom, hogy én a világ legoptimistább embere vagyok. Ismerőseim örök mosolynak titulálnak. Azután ami a hangulatot illeti, illik tudnom azt, hogy tudományos folyóiratba komoly pedagógiai kérdésekről nem szabad „hangulatból“ írni. Én tehát nem hangulatból, még kevésbbé fájdalmas hangulatból, hanem céllal írtam. Azzal a céllal, hogy a figyelmet —- elsősorban a tankönyvszerkesztők figyelmét —■ felhívjam és felhívjuk a latin szövegek bizony gazos virágágyainak meggyomlálására. Hogy ezt a célt minél biztosabban elérjem, megvallom, kissé zsurnalisztikus stílust választottam, amely —- talán kissé a való tényállás rovására is — igenis rossz hangulatot akart kelteni a szakemberekben a nem megfelelő szövegekkel szemben. A „hangulat“ ilyen, de csakis ilyen értelmezését elfogadom, de e miatt talán nem érhet szemrehányás. A dolog érdemét illetően hosszadalmas volna vitázni azon, hogy a mostani Livius-átdolgozások érdekes olvasmányok-e vagy sem. A tanulók érdeklődése olyan eredő, amelynek sok komponense van, s közöttük nem utolsó a tanár egyénisége sem. A rátermett és lelkes tanár persze sok minden régiségtani és történeti érdekességet kihozhat Lucumo kalapjából, de egészen más kérdés, hogy mi jön ki belőle magától, a tanár beavatkozása nélkül; hogy tehát a mese mint mese, a maga egészében, meg tudja-e ragadni a gyermekek spontán érdek
