Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 5. szám - Makkai Sándor: Új szellem az iskolában
Alakkai Sándor; Új szellem az iskolában. 195 Ezzel párhuzamosan és részben ellentét 'sen egy másik irány indult meg a pedagógiában, melyet a személyiségért való küzdelemnek nevezhetünk. Ezt a mozgalmat a nevelés elméletében és gyakorlatában az a felismerés indokolta, hogy mind a növendék, mind a nevelő személyiségek, kiknek a nevelésben össze kell forraniok ; a személyiség pedig nem egy teljesen megismerhető és megfogható racionális valóság, és csak mély személyi összeforrásban nyílik meg egyik a másik előtt. A személyiség olyan szellemi valóság, mely sablonokkal nem kezelhető, s ezért ez az irány a nevelés rejtettebb, lelkibb, kedélyibb mivoltát követelte. így emelkedett ki a pedagógiában az életközösség gondolata két személyiség : a nevelő és a növendék között. A személyiség pedagógiájának gyökere azonban olyan individuálizmusban fészkel, melyet az idő rohamléptekkel haladott túl, s a pedagógusok figyelmét a szociális szempont felé irányította. —• A tények maguk a társadalmat állították a nevelés központjába. így ez a pedagógiai irányzat a közösség nevelői hatalmát hirdeti. Nem az egyes személyiségekét, hanem az egész, nagy társadalomét. A nevelői cél itt az, hogy a növendék egyéniségét a közösség életébe és céljába kell betagolni. Azután jött a rettenetes háború, és a háború utáni, mindnyájunk által ismert politikai és társadalmi fordulatok. És ezzel együtt jött a szociális szempont után a harmadik pedagógiai szempont, a nemzeti közösség szempontja. Ma már mindenütt, ahol nemzeti közösségek léteznek, ez az irányelv döntő a pedagógiában. A szociális szempont általánossága a nemzeti közösség határozott formáját öltötte magára. A nevelés nemzetnevelés lett. A pedagógiai gondolkozás főiránya tehát az utóbbi évtizedekben ez volt : a személyiségtől a társadalmon át a nemzethez. Ezzel párhuzamosan halad egy belső átalakulás is a pedagógiában. A pedagógusokat először a nevelés fogalma, elmélete érdekelte, és teljesen elméleti kérdésekkel foglalkoztak. Azután, mikor a szociális szempont nyomult előtérbe, a gyakorlati szervezés, vagyis az iskola problémája válik döntővé. Ma pedig már a nevelés „nagy koncepciója“ kezd kibontakozni, amely azt vallja, hogy a nevelői tevékenység több, mint egy életkorra s az iskolára vonatkozó munka, mert lényegében az egész nemzeti társadalmat felöleli, és átható, ezerágú szövevénye lett a kultúrpolitikának. Az egész nemzetet kell egyik oldaláról nevelőközösségnek, másik oldaláról iskolarendszernek tekintenünk. ím az időkkel együtthullámzó pedagógia két párhuzamos és megfelelő irányvonalat mutat: személyiség —■ társadalom — nemzet; elmélet — szervezés —■ kultúrpolitika. Minthogy ma a nemzeti közösség az élet és halál kényszerével lett mindenütt döntő valósággá, a nevelési tevékenységnek is szükségképen kultúrpolitikai elgondolássá és munkává kell átváltoznia, vagyis valóban nemzetneveléssé. Itt már nem egyes személyiségek nevelnek, de nem is bizonyos társadalmi rétegek, hanem magát a nemzetet tekintjük úgy, mint nagy nevelési közösséget, amely maga í*
