Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 1. szám - Kerecsényi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé
12 Kerecsémji Dezső : Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé, tosságát, egyre halványul iskolai gyakorlatunkban. A nemes értelemben vett elokvencia, a humanizmus ,,ékes szavú“-sága ma közéletünkben is csak nagyhangú, demagóg technikai mivoltában él. Pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a „beszéd- és értelemgyakorlat“ nemcsak az elemi iskolában tantárgy, hanem a középiskolában is. Útjai e munkának az értelmes, érzelmileg árnyalt felolvasásra, a könnyed és szabad előadásra való nevelés. Ismét csak a legalsó fokokon van e tekintetben a legtöbb teendő, különösen pedig a magyar vidék iskoláiban, hol zordan szemérmes és szótlan fajtánk gyermekeit a nagyváros vegyesebb származású fiataljai nem bátorítják a szabadabb szóbeli megnyilatkozásra. A verstanulás és a szavaltatás csak igen kis mértékben segít rajtunk. Olvasmányanyagunkat az alsó fokon oly kisebb prózai szövegekkel kell kiegészíteni, melyek előadásra alkalmasak. Történeti anekdoták, rövid párbeszédes jelenetek itt kitűnő szolgálatokat tehetnek. Magától értetődik, hogy mindenfajta összefüggőbb „felelés“ is ily előadásgyakorlat. A régibb és ma is eléggé általános pedagógiai gyakorlat különös szeretettel használja ily célokra az olvasmányok tartalmának elmondását. Jó volna, ha ebben egy kissé óvatosabbakká válnánk. Tartalmat összefoglalni egyike a legnehezebb feladatoknak, s még a középső fokon sem könnyű az ebbeli következményeknek eleget tenni. Ha ennek segítségével próbáljuk a szóbeli előadásra való nevelést kezdeni, a megnyilatkozás elé oly akadályokat rakunk, melyek minden jószándékunkat leronthatják. A tartalmi reprodukciók beszéd-nevelő ereje meglehetősen kétes. A tanuló nem stilárisan igyekszik az olvasott szöveghez simulni, hanem minden gondja az, hogy a tartalom cselekvénydarabjainak egymásutánját megtartsa és közülök egyet se hagyjon ki. Beszéde tehát nem belülről formálódik, hanem külső kényszertől vezetett. Az alsó és középső fokon e reprodukciós beszédgyakorlást inkább rendszeres szóbeli stílgyakorlatokkal kellene helyettesíteni. E gyakorlatok nálunk majdnem teljesen ismeretlenek, s az elkezdés tanácsaiért a német és francia pedagógiai irodalomhoz volna ajánlatos fordulnunk. Az alsó fokon szókincs-gyűjtés, a helyes szó megtalálása, a telt és pontos kifejezés-elemek felfedezése, a középsőn a mondatalkotás, a mondanivaló szerves rendezése áll a gyakorlatok középpontjában. Ily gyakorlatokkal nyelvtanaink volnának kiegészíten- dők, hogy a nyelvismeret és a nyelvhasználat természetes kapcsolata helyreálljon. A szóbeliség ily rendszeres gyakorlása az írásbeli dolgozat területén hozná meg a maga gyümölcseit, s az írásbeli dolgozat ezzel megszabadulna nem egy olyan tehertől, mely ma még ránehezedik. A dolgozat ugyanis nem írásbeli felelet, melyben tudásanyagot ellenőrzünk, hanem kifejezés és alkotás. Nincs borzasztóbb pedagógiai melléfogás, mint az, ha az I. osztály első írásbeli dolgozatául másolást vagy tollbamondást, később pedig valamilyen tartalmi kivo
