Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 1. szám - Kerecsényi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé

Kerecsényi Dezső: Ír új magyar nyelvi és irodalmi lanterv elé.

1 I

munkánknak legfontosabb ideje ez a hat esztendő, míg neveltjeink az irodalomtörténet közelébe érnek. E hat év okos felhasználásával áll vagy bukik irodalmi nevelésünk. Nem az irodalomtörténeti fok az, aminek módszerbeli megalapozása hiányos, hanem az odáig való út. Ha ez az út nem érezteti az állandó minőségbeli emelkedést, az irodalommal való élés fokozódó raffinement-ját, az irodalmi véleményalkotás egyre táguló horizontját, akkor nincs talaj, melybe a történeti megismerés magvait vethessük.

Éppen ezért egészen másodrendű kérdés, ami újabban szintén gyakran felmerült, hogy irodalomtörténet maradjon-e a legfelső fok anyaga, vagy pedig csak a legnagyobbakkal való foglalkozás. Sem irodalomtörténet, sem a kiválasztott nagy művekkel való foglalkozás nem végezhető az előbb vázolt előkészítés nélkül : e nélkül csak adatszerű tudnivalókat adhatunk át tanítványainknak mindkét keretben. Hogy most mégis az irodalomtörténeti forma mellett döntünk, késztet erre az a meggondolás, hogy a magyar kultúrtudat megerősítése és kiformálása (kis nemzet vagyunk, s gyakran felébred bennünk a műveltségi kisebbrendűség érzése) csak a múltba visszanyúló történeti folyamat imponáló nagyságának megláttatása által történhetik. De éppen ez az irodalmi múlt termi a legnehezebb pedagógiai gondokat. Hogy irodalmunknak az a része, mely százötven évnél régibb, mily nehezen közelíthető a mai, még az újabb klasszikusokkal is ellenségesen szembenálló ifjúsághoz, minden magyar tanár tudja. Sopánkodással, minden-mindegy gesztusokkal, erőltető rendszabályokkal itt nem segíthetünk. A régibb múlt irodalomismeretét át kell szervezni. Mondjunk le bizonyos részismeretek megköveteléséről s próbáljunk oly olvasmányanyagot tanítványaink elé adni, mely alkalmas arra, hogy a koronként változó és megújúló magyar szellemiség képét feltárhassa. Az idők embertípus-egységei, a korszerű eszmék, a múlt koronként felbukkanó feladatai, a gondolat egymásnak szegzett ellentétes pólusai lehetnek azok a frissebb keretek, melyek által talán még a régibb irodalommal szemben rideg elutasi- tással viselkedő ifjúság is hozzámelegíthető a magyarság múltbeli erőfeszítéseihez. Ez új keretek megépítéséhez pedig sehonnét más- unnan, mint a mai irodalomtudományból vehetjük az anyagot. Nem azért, mintha az iskolának fel kellene rögtön habzsolnia az új tudományosság eredményeit, hanem mert ez a mai tudomány legkiválóbb művelőinek műveiben oly elevenné varázsolta a múltat, amilyenné a régibb nem tudta és nem is akarta. Hogy irodalomtörténetek, melyek ez újabb szempontok irányítása mellett készültek (Farkas Gyula, Szerb Antal), már közönségsikereket értek el és ifjúságunk kezében is gyakran megfordulnak, kétségtelen jelei, hogy a tudomány életközeiben van, és megfelelő alakítással pedagógiailag is értékesíthető.

3. Olvasmány és elmélet állandó velejárója a gyakorlat, a beszédre, és az írásra, a nyelvi önkifejezésre való nevelés. Ennek első fele,, a; beszéd-nevelés, bár tanterveink és utasításaink eléggé emlegetik fon