Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 4. szám - Dr. Soós Adorján: A történelemtanítás
162 Dr. Soós Adorján : A történelemtanítás. hanem csak azt, hogy a szakemberek elméleti tanulmányaik és gyakorlati tapasztalataik alapján kívánnak olyan újításokat, amelyekkel a magyar nyelv és irodalom tanítását eredményesebbé, egyszersmind a tanulást a tanulóknak könnyebbé és vonzóbbá lehetne tenni. Jól tudjuk, hogy nyelvünk és irodalmunk tanításában messze vagyunk még attól az eredménytől, amelyet el kellene érnünk, de a tények ismerete alapján lelkiismeretünk és önérzetünk tiltakozik az ellen, hogy egész tanítói munkánkat sikertelennek mondják, eredményét teljes csődnek bélyegezzék. A közönség általában elég szűkmarkúan méri elismerését a tanári munkáért, ha pedig mi magunk is hirdetjük munkánk sikertelenségét, akkor bűnbakul szolgáltatjuk ki magunkat minden esetleges hibáért. Nem hiszem, hogy ez volna a célja a cikkírónak, aki különben minket, tanárokat is felhív a tárgyhoz való hozzászólásra. Úgy érzem, nemcsak a magam nevében tiltakoztam a cikknek fentebb idézett állításai ellen, s azt hiszem, nem vehetjük szó nélkül tudomásul a munkánk eredményéről szóló lesújtó bírálatot, mert különben a ,,qui tacet, consentire videtur“ elve alapján azt lehetne gondolni, hogy magunk is igazságosnak tartjuk munkánknak a cikkíró szerint való értékelését. ítéletét tehát nem engedhetjük szó nélkül magunkon száradni. Sopron. Dr. Ruhmann Jenő. A történelemtanítás. A Protestáns Tanügyi Szemle februári számában (IX. évf. 2. sz.) dr. Maday Pál tollából hosszabb cikk jelent meg „Történelem- tanításunk és az új tanterv“ címmel. Az abban foglaltak a református tanárság előtt nem ismeretlenek, mert csupán ismétlik azt az óhajt, aminek nyolc esztendővel ezelőtt már hangot adtam az ORTE Nagykőrösön tartott gyűlésén, amikor az akkori új tantervet bíráló tanártársam álláspontjával ellentétben kifejtettem, hogy a reform semmivel sem vitt közelebb a kívánt célhoz, mert egyedül célravezető az lett volna a magyar történelem intezívebb tanítása érdekében, ha azt a két felső osztályba osztották volna szét. Attól kezdve részint e lap hasábjain (I. évf. 4—5. sz.), részint ugyanezen egyesület különböző gyűlésein (1927—28-ban Budapesten, 1928—29-ben Hajdú- böszörményben, 1932—33-ban Pápán) állandóan felszínen tartottam ezt a kérdést. Ezt annál könnyebben megtehettem, mert már első felszólalásom alkalmával általános helyeslést váltott ki indítványom úgy a tagok, mint főleg a vezetőség részéről. Ezek után sok szavam nem lehet a kérdéshez, annyi oldalról megvitattuk már a magyar történelmi anyag intenzívebb tanításának érdekében alkalmazandó eljárást, hogy azt ma már minden tanáregyesület magáévá tette és most dr. Maday is okfejtéseivel alátámasztotta. Az ma már befejezett tény, hogy a jelenleg életben lévő tananyagbeosztás pedagógiai szempontból értéktelen, de az is bizonyos,
