Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: A magyar nyelv középiskolai tanításának eredményessége
Dr. Ruhmarm Jenő : A magyar nyelv középisk. tanításának eredményessége. 161 eresztett életrajzok és írói jellemzések“, amikkel a cikkíró minket, tanárokat vádol? Hiszen ma minden valamirevaló magyar tanár elsősorban nem irodalomtörténeti, hanem irodalmi ismereteket nyújt tanítványainak : olvassa és fejtegeti a költői alkotásokat s számon- kéri azokat a műveket, amelyeknek iskolai olvasására valóban nincs idő. Mert azt csak senki sem képzelheti, hogy egész regényeket, drámákat s hosszú epikai műveket is el lehetne olvasni az órákon. Nem lehet tehát azt állítani, hogy irodalomtörténet helyett „időrendben felsorolt színtelen adathalmazt“ nyújtanánk, mikor a nyolcadik osztályban pl. Petőfi és Arany életével és költészetével átlag 10—-10, az Ember Tragédiájával 4—5 órán át foglalkozunk, mégpedig úgy, hogy elsősorban a költő jut szóhoz : az ő műveit igyekszünk „helyes kiejtéssel és hangsúlyozással felolvasni vagy előadni“, ahogy a szigorú cikkíró kívánja tőlünk, s amennyire tüdőnk és hangszalagjaink bírják, és csak másodsorban igyekszünk kérdéseinkkel és magyarázatainkkal előmozdítani a költemény megértését és értékelését. S vájjon igaz-e az a vád, hogy „nálunk a művelt középosztályba tartozók nagy része nem tud írni, de beszélni sem“, mint ahogy a cikkíró állítja? Ha ez igaz volna, akkor ez a vád is részben középiskoláink magyar tanítását sújtaná, mert müveit középosztályunk ott nevelődik, s ott kellene elsajátítani az ízes magyar beszédet, a gazdag szókincset és a változatos és kifejező stílust. A cikkíró azonban, mint összes többi vádjában, itt is általánosít. Igaz ugyan, hogy a pestiek beszéde tele van sok idegen elemmel, hogy a külvárosok csibésznyelve veszedelmesen hat a művelt osztályok nyelvére is, hogy a mindjobban terjedő s magyar fülnek tűrhetetlen éneklő hanglejtés majdnem általános már szép fővárosunk lakóinak beszédében, de elvégre Pest nem az egész ország, a szép és tiszta magyar beszéd szempontjából pedig nem szoktuk fővárosunkat zsinórmértéknek venni. Hál’ Istennek hallhatunk még szép és zamatos magyar beszédet akárhol a vidéken, pl. azoknak a diákjainknak ajkáról is, akiknek nyelvérzékét még nem rontotta el a pesti aszfalton termett nyelvjárás. A múlt évben új középiskolai törvényt hozott az országgyűlés, az új törvény pedig új tantervet s ezzel együtt valószínűleg új tantervi utasításokat is fog magával hozni. Bízunk benne, hogy mindez meg fogja valósítani a magyar nyelv tanításával foglalkozó szakemberek régi kívánságait: tekintetbe veszi a nyelvtan, stilisztika, poétika s főként a retorika anyagának megállapítására vonatkozó javaslataikat, az irodalomtörténet anyagának részben megrostálására, részben az osztályok közt való helyesebb felosztására irányuló óhajtásaikat, az alsó osztályok olvasmányi anyagának tartalom és stílus szempontjából való felülvizsgálatát stb. Mindezt abban a tudatban óhajtjuk és várjuk, hogy így eredményesebb lesz az eddiginél nyelvünk és irodalmunk tanítása, egyszersmind könnyebb lesz tanítványaink munkája is. Ez azonban nem jelenti azt, mint ahogy az említett cikk írója állítja, hogy eddigi tanításunk eredménytelen volt,