Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: A magyar nyelv középiskolai tanításának eredményessége

Dr. Ruhmarm Jenő : A magyar nyelv középisk. tanításának eredményessége. 161 eresztett életrajzok és írói jellemzések“, amikkel a cikkíró minket, tanárokat vádol? Hiszen ma minden valamirevaló magyar tanár elsősorban nem irodalomtörténeti, hanem irodalmi ismereteket nyújt tanítványainak : olvassa és fejtegeti a költői alkotásokat s számon- kéri azokat a műveket, amelyeknek iskolai olvasására valóban nincs idő. Mert azt csak senki sem képzelheti, hogy egész regényeket, drá­mákat s hosszú epikai műveket is el lehetne olvasni az órákon. Nem lehet tehát azt állítani, hogy irodalomtörténet helyett „időrendben felsorolt színtelen adathalmazt“ nyújtanánk, mikor a nyolcadik osztályban pl. Petőfi és Arany életével és költészetével átlag 10—-10, az Ember Tragédiájával 4—5 órán át foglalkozunk, mégpedig úgy, hogy elsősorban a költő jut szóhoz : az ő műveit igyekszünk „helyes kiejtéssel és hangsúlyozással felolvasni vagy előadni“, ahogy a szi­gorú cikkíró kívánja tőlünk, s amennyire tüdőnk és hangszalagjaink bírják, és csak másodsorban igyekszünk kérdéseinkkel és magyará­zatainkkal előmozdítani a költemény megértését és értékelését. S vájjon igaz-e az a vád, hogy „nálunk a művelt középosztályba tartozók nagy része nem tud írni, de beszélni sem“, mint ahogy a cikkíró állítja? Ha ez igaz volna, akkor ez a vád is részben közép­iskoláink magyar tanítását sújtaná, mert müveit középosztályunk ott nevelődik, s ott kellene elsajátítani az ízes magyar beszédet, a gazdag szókincset és a változatos és kifejező stílust. A cikkíró azon­ban, mint összes többi vádjában, itt is általánosít. Igaz ugyan, hogy a pestiek beszéde tele van sok idegen elemmel, hogy a külvárosok csibésznyelve veszedelmesen hat a művelt osztályok nyelvére is, hogy a mindjobban terjedő s magyar fülnek tűrhetetlen éneklő hang­lejtés majdnem általános már szép fővárosunk lakóinak beszédében, de elvégre Pest nem az egész ország, a szép és tiszta magyar beszéd szempontjából pedig nem szoktuk fővárosunkat zsinórmértéknek venni. Hál’ Istennek hallhatunk még szép és zamatos magyar beszé­det akárhol a vidéken, pl. azoknak a diákjainknak ajkáról is, akik­nek nyelvérzékét még nem rontotta el a pesti aszfalton termett nyelv­járás. A múlt évben új középiskolai törvényt hozott az országgyűlés, az új törvény pedig új tantervet s ezzel együtt valószínűleg új tan­tervi utasításokat is fog magával hozni. Bízunk benne, hogy mindez meg fogja valósítani a magyar nyelv tanításával foglalkozó szak­emberek régi kívánságait: tekintetbe veszi a nyelvtan, stilisztika, poétika s főként a retorika anyagának megállapítására vonatkozó javaslataikat, az irodalomtörténet anyagának részben megrostálására, részben az osztályok közt való helyesebb felosztására irányuló óhaj­tásaikat, az alsó osztályok olvasmányi anyagának tartalom és stílus szempontjából való felülvizsgálatát stb. Mindezt abban a tudatban óhajtjuk és várjuk, hogy így eredményesebb lesz az eddiginél nyel­vünk és irodalmunk tanítása, egyszersmind könnyebb lesz tanít­ványaink munkája is. Ez azonban nem jelenti azt, mint ahogy az említett cikk írója állítja, hogy eddigi tanításunk eredménytelen volt,

Next

/
Thumbnails
Contents