Protestáns Tanügyi Szemle, 1935

1935 / 1. szám - Kerecsényi Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé

(i

Kerecsényei Dezső: Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé,

Az új magyar nyelvi és irodalmi tanterv elé.

E sorok, noha alattuk csak egyetlen név vállalja a felelősséget, a legutóbbi években a magyar nyelvi és irodalmi nevelő oktatás körül nálunk elhangzott nézetek összefoglalására törekesznek. Az állandó szükségleten túl indítást adott hozzá a készülő új magyar tanterv, mely felé a tanárság nagy várakozással tekint. Amikor most bizonyos elveket és gyakorlati reformkívánságokat összefoglalunk, ez a várakozás és a magyar nyelvi és irodalmi oktatás megjobbításának reménye az elvek és kívánságok hangulati színezője.

Mindjárt elsőül fogalmazzuk meg tanítói és nevelői munkánk célját. E cél megfogalmazásában minden részletezés, mint az eddig történt, munkánk életszíneit és szellemi lendületét is veszélyezteti. Munkánk célja tehát, az általánosság minden feszítő és lökő erejét megtartván, nem lehet egyéb, mint a reánkbízott ifjúságnak magyar emberekké nevelése irodalmunk segítségével. E meghatározásban minden szó a maga legteljesebb értelmével szerepel, tehát sem az egyoldalú intellektualizmus, sem a még egyoldalúbb érzület-nevelés irányában el nem mozdítható. Azok számára, kikben ez a két szó : „ember“ és „magyar“ az elérhető teltségben él, a meghatározás már önmagában feladatra és munkára hívó, azoknak pedig, kik csak a részletezéssel tudják tartalmát megközelíteni, ám legyen rugalmas keret, mely a részletirányok felé való elmozdulást is megengedi. Egységet hangsúlyozunk itt és tanári szellemi magatartást, egyben pedig feljebbvalóinknak és ellenőrzőinknek kilátópontot, melyről munkánk minőségét és tapasztalható eredményeit nézhetik.

A célkitűzés azonban határok megjelölését is követeli. Minden elvünkben számolnunk kell azzal, hogy a nevelésünk alatt álló ifjúságnak nem minden egyes tagja formálható az irodalommal és nevelhető az irodalom számára. Azok az ifjaink ezek, kiknek felnőtt korukban a hírlapok szenzációi, a mozik revűi, a labdarugó-mérkőzések és a limonádé-irodalom lelki megrendülései fogják esztétikai élményeiket szolgáltatni. Engedményekre kényszerülünk tehát, de az engedmények egyetlen pillanatban sem jelentik azt, hogy nevelői munkánkat a „múzsátlan“ réteghez idomítsuk. Tudjuk azt, hogy az irodalom legjobb alkotásaival való élés, valamint az ily úton való nevelődés mindig csak egy elitnek lehet igazi ügye. Ugyanakkor azonban látnunk kell munkánk felső határait is. Felnőtt szempontok túlzott erőltetése talán még nagyobb veszély, mint az engedménytevés. Álljon előttünk mindig a magasságmérő készülék, mely minden tanítói mozdulatnál figyelmeztet a szelepek kinyitására, de egyúttal a magasba emelkedést gátló terhek kidobására is.