Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Ravasz Árpád: Magunkról magunknak
130 Ravasz Árpád : Magunkról magunknak. eszközökkel egyenként és részletesen is foglalkozzunk annál is inkább, mert szerettük volna gondolatainkat elmondani, minthogy tapasztalataink alapján több tekintetben nem értünk egyet a tanulóra, az ifjúra annyi irányból reázúduló hatással, irányítással és azok eredményével. Sokszor a kevesebb több ! Sopron. Csanádi) Sándor. Magunkról magunknak. Szent Ágoston a Vallomásaiban megrendítően szép példáját mutatja a keresztyén lélek fokozatos tisztulásának, az ember meg- javulásának. Franklin az Önéletrajzában bámulatos reálitással állítja elénk az emberi akarat nagy lehetőségeit, az önfékezés és önirányítás csodás eredményeit. Filozófus költők (Shakespeare, Goethe, Madách, Dickens, Dosztojevszkij, Kemény stb.) az ő koronás nagy müveikben lényegében csupa vallomásokat adnak. Ezek a vallomások az emberi lélek legmélyéről törnek fel sóhajtás és vágy, összetörés és nekilendülés, bukás és felemelkedés formájában, a költészet varázsába öltöztetve. S érezzük, hogy ezek a könyvek éppen azért építők, mert vallomások. Javulás soha sehol sem képzelhető el a hibák felismerése és elismerése nélkül. Csak az igaz, őszinte vallomás után várható a tökéletesebbé, jobbálétel vágya, indító erejének megmozdulása. Nekünk tanároknak, nevelőknek is kell időnként saját magunkba néznünk s őszinte vallomásokat tennünk ; kell, hogy időnként beszéljünk a hibáinkról is. Minket a mi tanári nevelkedésünk folyamatában, egész nevelői egyéniségünk kialakulásában sokkal több veszély fenyeget, mint bármilyen más foglalkozási osztályhoz tartozó embert a maga tisztviselői, hivatalnoki kialakulásában. A tanár — normális viszonyok között s nem a mai állástalan diplomások világában — rendkívül korán jut szédítően fontos elhivatásba. Alig jut jól túl a kamaszkoron (24—25. életév), s beleesik a gyermeki lélek és értelem fejlesztésének nagy és nehéz munkájába. Az ilyen korú fiatalemberre a hivatalnoki pályán még csak jóformán jelentéktelen dolgokat bíznak, s a tanár egyszerre félelmesen nagy és fontos munkakörhöz jut. A nevelés és tanítás munkájához üde lélek, friss és jó kedély, sok emberismeret, sok bölcsesség és türelem, nagy tudomány, állandó tanulás szükséges. Szinte azt kérdezhetnők, hát akkor miért bíznak egészen fiatal emberekre ilyen fontos munkakört? S egyáltalában baj-e az, hogy ilyen fiatal korban már nevelői munkakörhöz juthat valaki? Nem, nem. Ez egészen jól van így, nem is lehet másképpen. Hiszen ők közelebb állanak a gyermeki és ifjúi lélekhez, mint az öregek. Én őszintén megvallom, hogy nagyon szívesen dolgozom együtt fiatal tanárokkal, s nagyon szeretem és nagyrabecsülöm őket
