Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - Dr. Hamvas (Holstein) Gyula: A református középiskola életprogrammjának néhány időszerű kérdése
Dr. Hamvas Gynla : A református középiskola éMprögrmnmjónak kérdése. 119 jelent és az alsóbbrendűség, megalkuvás és alkalomszerűség kikapcsolását. Erkötesir téren elért általános eredményei az átlagos középiskolai ilynemű sikereit messze maguk mögött hagyják,, néhol már a felnőttek morálmagaslatán járnak. Ha csak a jónak, áldozatosságnak az eszméjét nézzük az iskola életében és gyakorlatában, már az maga tiszteletet parancsol.. A jócselekedetekre nem csak az teszi hivatottá, hogy anyagi erőforrások állnak rendelkezésére, hanem gyakorolja azokat az évszázadok óta ilyen irányban való beidegzettségénél, tradícióinál fogva és lelki készségének olyan kialakulásából, mely másként tenni nem volna képes, csak úgy, amint mindig cselekszik. Az iskola ilyen lelkületű egy erős morális gócnak nagyjelentőségű szellemi' áramlását jelenti, melynek értéke a trianoni Magyarországon felbecsülhetetlen- szociális kincs. Ha ez összehasonlítás alapján a magyar középiskolák erkölcsi fajsúlyáról táblázatot adnánk, ott bizonyára tekintélyes tömböt mutatnának református középiskoláink. Ez a jelzés nem lebecsülése volna a többinek, csak józan értékmegállapítása a mienknek. Hiszen középiskoláink egy része újkeletű és évtizedek alatt nem is lehet bennük annyi szellemi kiforrottság, nem is kötheti őket annyi tradíció, mint amennyi a mi több évszázados intézeteinket ma az erkölcsi meghatározottság élére állítja. Ne felejtsük el azonkívül hogy a szerencsétlen szétdarabolásunk utáni kis magyar területen a református középiskola-komplexum aránylagosan még nagyobb erkölcsi erőt és becsesebb magyar kultúrértéket jelent. (Itt felmerül a 24 intézet, mint egy kultúrtest közjogi állásának esetleges igénye és lehetősége, de erről külön tanulmány beszélhet.) Megállapításaink igazsága még jobban meggyőző, ha hozzávesszük, hogy a református középiskola milyen erős és változatlanul expanzív faji erőt képvisel. Ez a faji erő évszázados hosszú viharos történeti átélés becses öröksége. Iskoláink tehát a tradíciók nagymultú és legszentebb erőivel sietnek a nemzeti érzület megteremtéséhez. Világképük nem csal, igazi józan helyzetfelismerés eredménye ez. A didaktikai oldalt tekintve református középiskoláink álláspontja két irányban mutat rendkívül érdekes és figyelemre méltó jelenségeket. Egyfelől : a múlthoz való szilárd ragaszkodás, erős alapokon nyugvó hagyománytisztelet konzervatív színeződésű oktatásbeli felfogást alakított ki, viszont másfelől : az élet és művelődési formák változása, az arányok, szemmértékek eltolódása kétségkívül megmozgatja a múlt intézményeit, és a tradíciókkal körülbástyázott pontokon is támad. így adódik aztán az az érdekes helyzet, hogy a múlt bázisán indul meg mozgás, vita egészen modern felfogású metodikai és tárgyi újításokban. Ha ehhez hozzávesszük a református szaklapunkban inaugurált irodalmi vonalvezetést és módszertani’ álláspontot, az a benyomásunk, hogy egyre élesebb körvonalakban nyer tért a racionális újítások iránt való szimpátia.