Protestáns Tanügyi Szemle, 1935
1935 / 3. szám - S. Szabó József: Az Országos Református Tanáregyesület Évkönyve
S. Szabó József: Az Országos Református Tanáregyesület Évkönyve. 101 Dei et ecclesiae. Azok voltak a tanítók is, áthatva a protestáns keresztyén orthodox (jó értelemben) hitigazságoktól. Protestáns keresztyén egyházi szempontból ezeknek nem kellett különösebb tanítási utasításokat adni. Megelégedtek annyival, amennyit Kálvin és Sturm ebben tűztek ki a nevelés céljául : sapiens atque eloquens pietas. Ezt Papp Ferenc is felemlíti. A pietas-ban minden keresztyén tanítási- és életelvet összefoglaltak. Kálvin szerint ennek lényege a hitből való megigazulás (Inst. II. Cap. XV.). Benne van tehát a református, általán protestáns keresztyénség legfőbb alapelve. Ezért látjuk iskolai törvényeinkben különösen hangsúlyozni a kegyességet. A másik protestáns alapelv, amit Kálvin genfi tantervében találunk, s amire Papp Ferenc szintén rámutat, Isten igéje, mint minden tudomány alapja. Papp Ferenc tehát nem tesz mást, minthogy ezt a két református keresztyén alapelvet állítja a református keresztyén pedagógia tengelyébe. De kifejti bőven, hittel és tudománnyal, hogy miben nyilvánult ez a pedagógia református iskoláinkban és kell nyilvánulnia ott ma is, ha iskoláink csakugyan reformátusok, a tanítás irányában és szellemében. Ezeket az elveket követte a XVI. és XVII. században minden református kollégium — mondja Papp F. A XVII. század végén azonban Loc/ce-kal és követőivel az intel- lectuális nevelés kezdett előtérbe nyomulni, melyet Németországban a pietisták próbáltak ellensúlyozni. Náluk a kegyességre való nevelés még erősebb volt, mint a reformátoroknál és utódaiknál. Ők már ilyen irányú határozott nevelési elveket állítottak fel és irodalmat is teremtettek. Tudjuk, hogy hazánkban is buzgón működtek, s egyikük (Bárány György) nevelési könyvében egyenesen azt adja utasításul, hogy a praeceptorok fogadásánál ügyelni kell arra, vájjon a Krisztus lakozik-e benne? Művében (Oktatás a gyermeknevelésről, 1711) arról az evangéliumi módról is szól, amely szerint a gyermekek a Krisztusban való igazságra vezethetők. (L. Payr Sándor : Magyar pietisták a XVIII. században. A „Magyar Prot. Egyháztörténeti Monographiák“ közt. Budapest, 1898.) A pietisták hatása azonban nálunk szűk körre terjedt, s a mi református iskoláinknál nagyon csekély mérvben észlelhető. Többen túlzásba is vitték elveiket. Nem csodálom, hogy Papp Ferenc mellőzi őket. A racionális és reális nevelési rendszer útját magyar református iskoláinkban — mondja ugyanő helyesen — közvetlenül a Ratio Educationis egyengette, de nagy része volt benne a német theologiai racionalizmusnak és a művelt világot áthatott felvilágosodásnak is. A vallásos, mondhatni dogmatikus, kegyességi pedagógiát mindjobban a filozófiára alapított váltotta fel. A rendkívüli hatású Herbart nevelési rendszerét teljesen az ethikára és psychologiára helyezte. így szorult háttérbe a dogmatikus keresztyén pedagógia, s lett úrrá a humánumra alapított filozófiai, melytől — mint láttuk — iskoláink nem idegenkedtek, sőt a humanisztikai nevelés révén könnyen belekapcsolódtak. Nevelésben, képzésben, szellemben a tanárokat lassanként megváltoztatta a modern élet és korszellem. Papp Ferenc azt állítja, hogy az újítások
