Protestáns Tanügyi Szemle, 1934

1934 / 1. szám - Lengyel Lajos: A magyar nyelv tanítása a gimnáziumban és a latin nyelv tanításával való kapcsolata

PRO TBS TÁ NS TAN ÜG YI SZEMLE

26

Ha a mondatrészek felismerésében a tanulók már elég biztosan mozognak, akkor felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az egyes szavak között jelentés tekintetében is különbség van, hogy az egyik szó azt jelenti, hogy valaki csinál valamit és ez sokszor már magában is mondat; vannak aztán olyanok, amelyek tárgyaknak, dolgoknak, személyeknek a nevei, van olyan szó is, amelyik nem magának a tárgynak, hanem csak a tulajdonságának a neve stb. Így megismerkedünk a szófajtákkal. Ettől kezdve a latin órákon tanácsos többször megkérdezni, hogy milyen fajta szó az, aminek a jelentését éppen számonkérjük.

Ilyen módon a hangtan, mondattan és szótan legsürgősebb részeivel már az év első negyedében megismerkedtünk. Most következik a bővítés munkája. Most már szólhatunk röviden a hangok változásairól, a hangrendről, azután újra elővehetjük a mondatrészeket, amelyek felismerésének gyakorlása a latin órákon állandóan folyik. Most már megfelelhetünk lassanként a többi kérdésekre is, hogy t. i. milyen szó szokta betölteni az egyes mondatrészek szerepét, és hogy ilyenkor milyen változást szenved, vagyis hogyan ragozzuk. Közben mindig vigyázzunk arra, hogy a mondatrész és szófajta fogalmát a tanulók össze ne tévesszék. Folyton hangoztatni kell, hogy pl. az állítmány megjelölés foglalkozást, tisztet, hivatalt jelent, az ige elnevezés pedig az illető szófajtának a neve. A mondatot majd kis társadalomhoz hasonlítjuk, amelyben az állítmány a király, a többiek pedig többé-kevésbbé alárendelt hivatalnokai az államnak, majd pedig hogy a szófajok és a mondatrészek között fennálló különbséget minél többféleképpen érzékeltessük, színdarabhoz is hasonlíthatjuk a mondatot, amelyben ige, főnév stb. nevű színészek különböző szerepet játszanak. Most egy főnév éppen az alany szerepét játsza, de lehet, hogy a következő darabban már tárgy lesz és úgy öltözködik, olyan jelvényt vesz magához, t. i. a -t ragot.

A mondatrészeknél felvehető ötödik kérdés, hogy milyen fajtái vannak az illető mondatrésznek. Ez különösen a határozónál és a jelzőnél szükséges. Ez aztán a nyelvtanítás legfájdalmasabb pontja.

Mikor a határozó fogalmát levezettük, egyes esetekből kiindulva tapasztalniok kellett a tanulóknak, hogy amit mi közös névvel határozónak nevezünk, az egyszer a cselekvés idejét, máskor a helyét, majd az okát stb. határozza meg. Nagynehezen megérttettük a tanulókkal, hogy ezeket közös szóval körülményeknek is nevezhetjük s ennek alapján a határozóról azt mondtuk, hogy a cselekvés, létezés, vagy történés különböző körülményeit szokták meghatározni. Lassanként kiderül, hogy ezek a körülmények nagyon sokfélék s a tanuló a határozók erdejében eltéved ; nem tud olyan finom árnyalati különbséget megérezni, amilyen finom különbségek vannak a ma felvett határozófajok között. Azt hiszem, minden szaktanár nagy szükségét érzi a határozók olyan felosztásának, amely a középiskolai tanításban alkalmasnak bizonyulna arra, hogy a