Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Holstein Gyula: Az irodalmi műdarabok középiskolai bemutatói
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 6«.» faragni; amint vésője a márványban életet adott egy meggörnyedt emberi alak körvonalainak, csodálatos szépen magyarázta el, minő hajlásokból, szögletekből hozza ki a megtörötlség, lelki elernyedtség hatásait. Láttunk festői, akinek fantáziája a legplasztikusabb módon rajzolta fel, miképpen képzeli el a Wagner zenéjének színekben adható allegóriáját. Hallottunk zeneszerzőt, aki a hangszerelésből kibontakozó hanghatások lélektani gyökereit fejtette ki. Ezzel egy lelki keresztmetszet csodálatos képét adta, de művészete genezisére. is rávilágított. Sok művész szereti a maga teremtő tevékenységét megmagyarázni és az ilyesféle lelki átélések nagyban hozzásegítik a tanárt, hogy biztos készségre tegyen szert a műdarabok elemzéséhez. De szükséges a művészi kivetítést vállaló pedagógusnak az iskolai ismeretanyagon is teljesen uralkodni, hogy az anyag elrendezése ne legyen számára nyűg és gond, hanem legyen az művészettel határos művelet, amely a gondoskodásból átjuttat egy jókora eleven részt a művészi átélés munkálataihoz az esztétikai alapépítmény céljaira. Végül kell ismernie elemző tanárunknak azon gyermekek lelki feíépitettségét, kiknek ő bemutatni szándékszik. Ezekből látható, hogyha a kezdő pedagógus még érezne is szent hevületet az ilyen művészetben fogant közlésekhez, akkor is rendszerint kevés az ereje. Idősebb tanár pedig, ha még oly lelkesítő is e tevékenység, nehezen nyúl az ilyen fárasztó előkészületekhez, a nagyobb eredményeket ígérő és szokottabb nevelői utak vonzóbbak ránézve. Érdemes azonban tovább vizsgálni, hát csakugyan nem találja meg a számadásait az, aki ilyen bemutatókra vállalkozik. A színpad, amelyre most mindig odafordul tekintetünk, éppen nem biztat e kérdésnél. A színműnél az összecsattanó tenyerek mindig a műalkotás szerzőjét ünnepük, azt hívják a lámpások elé. A tetszésnyilvánítás a rendezőnek is kijár ugyan, de ö csak a siker kisebbik részét nyeri, pedig igen gyakran a társtulajdonosi rész is megilletné, hiszen talán az ő ötlete, leleményessége, szellemi aláhúzása tette színszerűvé a darabot és szuggerálta a morcos, szkeptikus közönséget ragyogó szemű, felhevült, csodálkozó és minden jót fogadó puha emberanyaggá. Az iskolában is ott lenne az alkotó művész iránt való csodálat, lelkesedés, hév, de ez egyszersmind a müvet bemutató tanárnak is szólna, hiszen az ő hangján, az ő értelmezésén, az ő elemzésén, hang- súlyozásán keresztül jutnának a tanulók a mű lényegéhez, művészi alkatelemeihez. A szerző és bemutató személye, úgyszólva, elválaszthatatlan maradna. Sőt a külső anyagi megkülönböztetés tudata sem szerepelne itt. Ezek mellett teljes erkölcsi sikert jelentene a tanárra, hogy megtalálta a nevelői szolgálatában a legtevékenyebb részt és igy hasznos, igen hasznos tagjává lett a nemzetnek és az emberiségnek. Ez a tudat csak elég siker, sőt buzdítás is a többire.
