Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 2. szám - Holstein Gyula: Az irodalmi műdarabok középiskolai bemutatói
70 PROTESTA A'.S' TAS ÜG YI SZEMLE De fűzzük csak tovább és állapítsuk meg a legszebb és legdrágább sikert. Ha bemutató tanár valamely műalkotásnak megtalálta megfelelő művészi ábrázolási formáját s ha a kifejezési lehetőségek közül éppen azok után nyúlt, melyekkel visszhangot tudott kelteni tanítványaiban, az érdeklődéstől piros arcok, a csillogó szemek, a bemutatót kísérő lélekzetvisszafojtó csend egyenlő a világ leghangosabb és legragyogóbb színikritikájának értékével, melyet még fokoz a tanulók részéről a további érdeklődés és tisztán megmutat a hatások első szűrője, egy, a már megismert műdarabbal kapcsolatos élménydolgozat. Minthogy a komoly színpad nevelői munkájából és az onnan szóródó lelki hatásokból indultunk ki, nézzük a színpadi rendező és a bemutató tanár munkájában az összefüggéseket, mert ezek a kapcsolatok jobban megvilágítják az iskolai bemutatók eredménylehetőségeit. Végeredményében mind a kettő a nemzet és az emberiség irányításáért dolgozik, tehát nevel. A színpad nevelendő egyénei azonban felnőtt emberek, akik már értelmi fejlettségük teljében vannak s őket a műalkotás mestere és megszólaltatója, a rendező, csak egy alkalommal, vagy legfeljebb néhányszor akarja egy bizonyos esztétikai vagy etikai cél szolgálatába állítani. Az iskola nem alkalomszerüleg akar hatni ezekkel a műalkotásbemutatókkal, hanem a gyermek lelki fejlődésének megrajzolt irányvonalán helyez el mértföldköveket velük, melyek útbaigazítanak, biztosan felismerhetővé teszik a haladás irányát, más szóval a bemutató pedagógus egy kitűzött cél egymásután következő gondolatainál világot gyújt, eszméket tisztáz, fogalmakra világít rá, érzést, hangulatot ébreszt, elhatározásokig ragad. A rendező elsötétített nézőtérre kiáltatja bele a szárnyas igéket, nem látja, nem ismeri, akikre hat; sőt még ha van is törzsközönsége, kiknek erkölcsi felfogása és életstílusa ismerős, akkor sem tudja pontosan megmondani, a műdarab hogy fog hatni. Mindenesetre igyekszik a művet olyan ábrázolási formában megjelentetni, melyről feltételezi, hogy megmozgatja közönségét. A középiskolában a tanár nagyobbára ismeri növendékeit, tud a környezetükről, adatokat ismer arról, hány tanulója segít tevékenyen a darab elemzésénél, hány tudja legalább megközelítően figyelemmel kisérni a megbeszélés folyamatát és hány marad el az esztétikai és etikai kivetítésnél. Következtethet a növendékei vérmérsékletéből is. Megcsodálni való az, hogy a színpadi rendező az egyszeri hatásért is mennyi minden hatáseszközét alkalmazza az ábrázoló művészetnek. Ezeket figyeli meg a tanár s ami ezekből az iskola és a nevelési gondolat mentalitásával egybeesik, elhozza magának. Nagy szüksége van reájuk, hiszen a legnagyobb gonddal járó dologtevéshez nyúl, amikor a gyermeki lélek és a műdarab művészi elemei között keresi a legfinomabb összekapcsolódásokat. Nagy szüksége van ezekre azért is, mert növendékei művészi utánérzése csak akkor lesz teljes
