Protestáns Tanügyi Szemle, 1934
1934 / 9-10. szám - Mohr Győző: Tájköltészet az iskolában
308 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE méltánylásáfa azáltal, hogy azt irodalomtöfténetileg, irodalómtudo- mányilag és szellemtörténetileg alkalmassá tette az iskola céljára. „Ha az oktatásnak a német tanintézetekben az a feladata, hogy a német művelődési javakat átszármaztassa az ifjú nemzedékeken, akkor a német táj szólásköltészet mellett sem szabad némán elhaladnia !... Mintán az újfelnémet az egész vonalon diadalt aratott, a táj szólások legalább a költészetben iparkodtak létjogosultságukat bebizonyítani. Így történt, hogy a táj szóláskölt észet nem egyszer a nép szellemének leghívebb kifejezője lett...“ Így is Schön a Freie Welt (E. V. Zenker, Gablonz a/N. kiadásában 1932 V. 27. XII. évfolyam B. 285. sz. 308 oldal.) „Die deutsche Mundartdichtung im Unterricht“ című jelentős cikkében, és ha mi a német helyett magyart írnánk oda, ránk is vonatkozik bölcs megállapítása. Hogy mennyire hű kifejezője lehet a nép lelkének a hamisítatlan nyelvjárás, legjobban bizonyítja Gárdonyi Géza Göre Gábor bíró uram halhatatlan alakja. Ezzel az alkotásával emelkedik Gárdonyi írásművészetének zenitjére. Világbajnokságért vetekszik a mesterien megteremtett bölcs humorú, a cigányt is megnevelő — mily távlat ez szimbolikusan — házatáját mindennél inkább szerető, mérhetetlen diplomatikus tartalékésszel rendelkező ■— zömök magyar : Cervantes Sanchó Panzájával. És ha a világművészet legmagasabb csúcsán mozgó e két alak között kellene a művészibben, teljesebben és hívebben kikerültnek a pálmát nyújtanom, akkor nem az „el grande,,, caballero, don Miguel Cervantes volna a világbajnoka a jellemzés, alakítás művészetének, hanem a polgári egyszerűségében nagy Gárdonyi Gézánk. Itt tűnik szembe a tájszólásos költészetünk óriási jelentősége. Gyönyörűét alkotott Gárdonyi más műveiben is, páratlanul szép az Isten rabjai című regénye, vagy a Láthatatlan ember. A német esztétikusok az Entsagungsroman csoportjába soroznák. De a legnagyobb ő a Göre Gáborjában, annyira, hogy hamisítványok kerültek hamarosan forgalomba, akárcsak Sancho Panzáról a maga idején. Maga Cervantes az ő fölényes módján így intézi el második kötetének bevezetésében az Áldonquijotét : . .nemes vagy polgári olvasóm, bizonnyal szívesen látnád, ha az Áldonquijote szerzőjét szamárnak, tökfilkónak, szemtelen fickónak neveztem volna. De nekem eszembe sem jutott ilyesmi... a szerencsétlent nem szabad még ráadásul megverni. Elég baj az neki, hogy álnév alatt kell bujkálnia !...“ Gárdonyi Géza még fölényesebben intézte a dolgot. Szebbnél- szebb kötetekben folytatta Göre Gábor bíró uram alakítását, a legkülönbözőbb helyzetekbe vezeti, amelyeknek mindig ő a főszemélye. Panza reális életfölfogásának ellentéte Don Quijote fellegek közt járó idealizmusa, mint Csongoré — Balga, Tündéé — Ilma: ezek jellempárok, ezek együttesen szolgálják az eszmét. Ily szempontból is tökéletesebb a mi verisztikus Göre Gábor bíró urunk mögböcsült szömélye, a barokk Sancho Panzánál: Göre Gábor solitair alkotás. Sancho
